Korábbi cikkünkben megírtuk, hogy már délelőtt a Széchenyi Ligetbe lépve szinte alig volt egy kiterített papírzsebkendőnyi szabad hely. Ez a megállapítást nyugodtan áthúzhattuk a délutáni programokra is.
Többek között nagy érdeklődés mellett zajlott a III. 10 perc alatt 10 palacsinta – palacsintaevő verseny, amelyen maximum tíz, 8-12 év közötti gyermek vehetett részt. Az aPetit Catering felajánlásával házi recept alapján, kézzel készített, baracklekvárral töltött palacsintát fogyasztottak a versenyzők.

Dodó lendületben – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Pontban 15 órakor megkezdődött a visszaszámlálás: „10-9-8…”. Dunai János, a rendezvény házigazdája megemlítette, a 10 versenyzőből mindössze három fiú jelentkezett.
– Az a gyermek nyer, aki a leghamarabb elfogyasztja a palacsintákat, és az utolsó falat lenyelését követően kézfeltéttel jelzi, hogy kész van, valamint hangosan bekiabálja: „Megettem!” – tette hozzá.
Közben az egyik anyukától megtudtam, leánya már három órája nem evett semmit. Később kiderül, a praktika némileg bevált: Panna második lett. Valaki „Hajrá, Dodó!”-t kiállt. Dodó, azaz Debreczeni-Szekerka Dorián is keményen hajt, ráadásul állítólag nem is szereti a palacsintát, de kalandvágyból azért benevezett.
Majd bölcsen (vagy felelőtlenül?) megállapítottam, hogy ezzel a versennyel az anyukák jártak jól, mert vagy egy évig nem kell palacsintát sütniük. Ugyanis én már az ötödik tészta után kidőltem volna. De lehet, hogy ők még inkább rákapnak a palára.
Végül senkitől sem hallhattuk, hogy „Megettem!”, de az aranyos és az ezüstös leány kilencet sikeresen beburkolt. Eredmények: 1. Magyari Réka, 2. Havas Panna; 3. Botás Kinga Zoé. (Dodó pontszerző negyedik lett.)

Gubis Kornélia egy kicsit meghatódott – Fotó: Such Tamás / behir.hu
A palazabálók után a Lángnyelv Liga Chiliharcosai léptek a színre. A 18 pluszos korosztályú indulói az újkígyósi Stock Chili’s és a gyulai Chiligeddon termékeit fogyasztották. A 10 féle csípős fogás fokozatosan erősödött, amelyet a bátor harcosok felváltva: savanyúság, szárított vagy krém állagban pusztították el.
A verseny végén mindenki ráállhatott a dobogóra, hiszen csak hárman indultak el. Az 1. Jakab János, a 2. Palotás Zoltán és a 3. helyezett Gubis Kornélia lett.
Ha a palacsintaversenyen már az ötödik adagnál kidőltem volna, a chilinél le sem merem írni…

Jakab Jani keveset magyaráz – Fotó: Such Tamás / behir.hu