Léggömböket engedtek fel az óvodások

2016. szeptember 18. 11:08 | Laczkó Viktória

A hét végén Gyulán is kezdetét vette az Európai Mobilitási Hét. A legkisebbek performansza nyitotta az egy hetes rendezvénysorozatot, melynek mottója: közlekedj ésszerűen, hogy a gazdaság is jó irányba mozdulhasson.

A Kossuth téren gyülekeztek a város óvodásai pénteken késő délután. Kónya István nyitotta meg a fenntartható és környezetkímélő közlekedés fontosságát hangsúlyozó mobilitási hetet. A megnyitó után a gyerekek felvonultak a városközpontban. A világórához jutást rendőrök is segítették, akik lezárták a forgalmat egy kis időre. Majd az órához érve egyszerre engedték fel a kezükre kötött lufit az óvodások.

Magyarország 2002 óta csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programsorozathoz. Az alpolgármester a Kossuth téren elmondta: Magyarországon rekord számú település, egész pontosan 182 vett részt az eseményen tavaly. - Ezzel európai viszonylatban is a harmadik helyre kerültünk és Gyula városában nyolcadik alkalommal veszünk itt részt, és immáron ez a második olyan alkalom – a tavalyi évhez hasonlóan -, amikor egész hetes programot kínálunk az Európai Mobilitási Hét keretén belül. Természetesen az a célunk, hogy lehetőleg minden korosztály megszólítsunk - fogalmazott Kónya István. 

 

FEL