Legendák a színpadon – A népzene kiemelkedő egyéniségei emlékeztek Halmos Bélára

2025. július 12. 12:26 | Bimbó Lajos

A hazai és a nemzetközi népzenei folklór legjelesebb képviselői léptek színpadra a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztiválon. A Muzsikás együttes és Petrás Mária, valamint Lakatos Mónika és a Cigány Hangok által fémjelzett gálaműsort a rossz idő miatt az Erkel Ferenc Művelődési Központ színháztermében tartották meg. Ahogy már megszokhattuk, a nézők ezúttal is egy teli merőkanállal ízlelhettek bele a népzenei hagyományokba és a cigány folklór kincseibe.

A Gyulai Várszínház igazgatója szerint fergeteges fesztiválra készülhettek az érdeklődők, amelyre a népzene két világsztárját, Lakatos Mónikát és a Muzsikás együttest hívták meg. Erre a lépésre azért volt szükség, mert csökkenni látszott a nézői érdeklődés a fesztivál iránt.

– Úgy döntöttünk, hogy próbáljuk ki, hogyha elhívjuk a két legnagyobb hazai világsztárt ebben a műfajban. Ha jól tudom, csak ők rendelkeznek WOMEX-életműdíjjal. Akkor hátha sikerül újra életet lehelni ebbe a fesztiválba. Ráadásul a Muzsikás együttes Petrás Máriával, az autentikus csángó énekművésszel együtt lép fel, de Lakatos Mónika sem egyedül, hanem a Cigány Hangok zenekarával együtt érkezett a fesztivál színpadára – foglalta össze Elek Tibor.

 

 

Lakatos Mónikával a főpróba pillanataiban találkoztunk, a gyakorlásnak is beillő közös éneklés hangjegyei vidáman kergették egymást a gyulai művelődési központ falai között. A Kossuth-díjas énekes aláhúzta, a Halmos Béla nevét viselő fesztiválhoz hasonló népzenei produkciók több szempontból is fontosak.

– Fontos, mert tovább is tudjuk éltetni a hagyományokat, merthogy a közösségeinkben a folk cigányzene is egyre inkább gyengülő félben van a nyelvünkkel együtt. A dalainkban még ott van a nyelvünk, a szokásaink és a kultúránk – hangsúlyozta.

Hozzátette, a népzenei fesztiválok az identitásmegőrzés fontos színterei, ahol megmutathatják magukat a nagyközönség előtt, nem is beszélve arról, hogy ezek a közös zenélési lehetőségek találkozási pontot jelentenek a nemzetiségek és nemzetközi szereplők között.

Lakatos Mónika kiemelte, a most őt elkísérő zenekar egy spontán zenélés után alakult, amikor a fiatalabb és az idősebb generáció tagjai közösen elevenítették fel a régebbi cigány dalokat.

– Jó volt azt hallani, hogy a fiatalabb generáció szájából hogyan szólalnak meg azok a tradicionális dalok. Ezt próbáljuk most megmutatni a gyulai közönségnek a Cigány Hangokkal, úgy, ahogy mi is tanultuk az idősebbektől – avatott be a részletekbe.

Hamar Dániel, a Muzsikás együttes tagja is a fesztivál fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az egyik nagyon fontos vonzerő az, hogy sokszínű, ezáltal azok is elmennek, akik esetleg egy bizonyos zenét nem ismernek vagy nem szeretnek, de elmennek a többiek kedvéért vagy magáért a fesztiválért. 

– Egy fesztivál mindig egy fantasztikus belépő egy olyan zenekarnak, amely mást, újat vagy különlegeset hoz. Mi így jártuk végig a fesztiválokat Európa-szerte, de Amerikában és Ausztráliában is színpadra léptünk már – idézte fel Hamar Dániel. Hozzátette, a népzenében is az a jó, hogy másoknak is tud örömet okozni, másokban is tud érzelmeket kelteni.

 

 

Hamar Dániel aláhúzta, az együttes már megtalálta méltó utódait, akik egyre messzebb és egyre több helyre el tudják vinni magukkal a magyar népzenét, amely megérdemli, hogy megismerje a világ és ne tűnjön el végleg a zene nemzetközi palettájáról.

Az este első részében a Muzsikás együttes tagjai nyújtottak ízelítőt elképesztő zenei tudásukról, amelyben a prímások vidám versengését más hangszerek, például egy gardon is kísérte. Az este egyik legemlékezetesebb részében Petrás Mária állt színpadra, hogy kíséret nélküli előadásával addig soha nem érzékelt csendet teremtsen a művelődési házban.

 

 

A Gyulai Várszínház színes nyári programja vasárnap operaslágerekkel folytatódik, amelyben az Erkel Ferenc Vegyeskar és a Bartók Béla Vegyeskar is közreműködik.

Galéria

További programok »

Kultúra

FEL