Lefeleződött év eleje óta a liszt átadási ára

2023. július 29. 14:43 | behir.hu

Egészségtelen árverseny alakult ki a malmok között a lisztpiacon, ennek következményeként pedig ezekben a hónapokban az alacsonyabb búzaárak ellenére is veszteséget termelnek – állítja Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Miután minden malomipari szereplőnek tetemes átmenő készlete volt tavaly december 31-én, sokan úgy próbálták apasztani a tárolt búzájukat, hogy egymás alá ígérve árulták a lisztet – mondta Lakatos Zoltán, a gabonakereskedők, -feldolgozók és takarmánygyártók érdekeit képviselő Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke. Ez a készlet körülbelül három-öt havi mennyiséget tett ki az egyes cégeknél, és még 135-140 ezer forintos tonnánkénti áron vásárolták.

Lakatos Zoltán szerint egyébként a félmillió tonnásra becsült átmenő búzakészlet nagy része a malomiparnál van, és ezek még szintén a nagyon magas áron felvásárolt tételek. Az egészségtelen árverseny következtében – amelyet alapvetően az ukrán gabona beáramlása kényszerített ki – olyan árak alakultak ki, amelyek mellett már veszteséges az őrlés, a cégvezető szerint júliusban és augusztusban nem fog eredményt termelni a malomipar. Az árcsökkenés üteme már megelőzte a búzáét is. Lakatos Zoltán szerint a liszt év eleji átadási áraihoz képest most körülbelül a felénél tartanak.

 

 

Mint ismert, a jövő hónapban már nem él a jelenleg még egyebek mellett a finomlisztre is érvényes ársapka, ám a jelenlegi folyamatokban ennek nincs szerepe, ez legfeljebb a kereskedők árréseit alakíthatja. A cégvezető elmondta: Az is elképzelhető, hogy a lisztpiacon alá megyünk a 2021 októberére jellemző áraknak.

Ez az iparági helyzet most a búza árának sem kedvez, mert a malomipari szereplők fő törekvése az lesz, hogy minél alacsonyabb áron jussanak az új terméshez. „Elértük a gödör alját, a veszteséges értékesítés nem tartható fenn, és szeptembertől olyan árakat kell elérni a piacon, amelyek mellett már eredményt ér el az iparág, hogy a megélhetés és a fejlesztés is biztosított legyen”– tette hozzá.

A lisztpiacon az ukrán áru nagyon éles versenyt gerjesztett, és a jelenlegi állás szerint fontos exportpiacokat vesztettek a magyar malmok. Ez különösen érzékeny Romániában, ahová a normál időszakban kiszállított 150 ezer tonna körülbelül harmadára eshet az idei export – annak ellenére is, hogy a magyar liszt elismerten jobb minőségű akár az ukránnál, akár a románnál – mondta Lakatos.

 

 

Az aratás eddigi tapasztalatai szerint a búza minősége kifejezetten jó azokon a területeken, ahol nem dőltek meg az állományok. Ahol viszont igen, ott óvatosnak kell lenni a fuzáriummal.
Volatilis, vagyis nagy ármozgásokkal jellemezhető gabonapiacra számít a következő hetekben Fórián Zoltán, az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője. Mint az Agroképen megjelent elemzésében írja, az áremelkedést most az immár lejárt gabonafolyosós megállapodás – amellyel kapcsolatban megírtuk, hogy Oroszország hétfőn felfüggesztette részvételét a fekete-tengeri gabonaegyezményben – és az amerikai hőhullám mozgatja. Arra számíthat, hogy az USDA hónapról hónapra rontani fogja előrejelzéseit, és a szárazság, valamint a hőhullám is hat a piacra. A jó minőségű búzát ternelő gazdálkodók viszont reménykedhetnek, Fórián Zoltán legalábbis úgy véli: a jó minőségű búza ritka és drága lesz.

Forrás: agrokep.vg.hu

Ezek is érdekelhetik

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL