Lecsapott a vihar a vármegyére – összefogással dolgoznak a károk javításán

2025. július 8. 13:59 | Bimbó Lajos

Az ország egész területén komoly károkat okozott a tegnap esti vihar. A természeti erők Békés vármegyét sem kímélték, több településen is fákat döntött ki, vezetékeket szakított le és házakat, épületeket rongált meg. A viharkárokat minél előbb enyhíteni kellett az érintett településeken, hiszen már érkezik az újabb vihar a térség felé. Kondoroson összefogással próbáltak úrrá lenni a problémán, a településen a lakosság az önkormányzathoz fordulhat segítségért.

Dr. Takács Árpád főispán, mint a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elnöke irányította a kondorosi pusztítás helyszínén a mentési és helyreállítási munkálatokat. Mint mondta, a vármegyei tűzoltóság ügyeletére több mint nyolcszáz riasztás érkezett, ötvennégy településen okozott kisebb-nagyobb károkat a vihar. Húsz településen teljes mértékben elment az áramszolgáltatás, ebből tizenhét helyszínen már helyreállítottak a szolgáltatást a szakemberek. A főispán kiemelte, Gyomaendrőd, Szarvas, Orosháza, Mezőkovácsháza, Gyula és Kondoros térségei a leginkább érintettek viharkárokban.

– Az egyik ilyen gócpont Kondoroson van, hiszen itt, a többi településhez hasonlóan, óvodák, bölcsődék, iskolák, önkormányzati épületek sérültek meg. A települési önkormányzat dolgozóival, a közfoglalkoztatottakkal és a lakosokkal megkezdtük a károk felszámolását. Kérésemre ide érkezett a Csorvási Önkéntes Tűzoltó Egyesület és felhívásomra érkeztek Békéscsabáról, Újkígyósról, Szabadkígyósról önkéntesek különböző szakfelszerelésekkel – ismertette dr. Takács Árpád.

A főispán aláhúzta, versenyt futnak az idővel, hiszen délutánra újabb vihart jósolnak, addig kell megszüntessék a veszélyes helyzeteket, felszámolják a gócpontokat, elhárítsák a közlekedési akadályokat, de legfontosabb az, hogy a kondorosi polgárok biztonságban legyenek.

 

 

Ribárszki Péter polgármester megerősítette, hogy a vihar brutálisan lecsapott a városra, komoly károkat okozva tereiben, parkjaiban és önkormányzati ingatlanokban. A vihar a lakóházakat sem kímélte, cserepeket sodort le a szél, a letörő faágak pedig tetőszerkezeteket, kerítéseket rongáltak meg.

– Tegnap, miután lecsendesült a vihar hozzáfogtunk a károk felméréséhez és elhárításához. Természetesen elsőként a közlekedési akadályokat szüntettük meg, hogy zavartalan legyen a közlekedés és a mindennapi életünk. A lakosság irányába egy felhívást tettünk közzé, hogy bárkinek segítségre van szüksége, akkor jelezze ezt a polgármesteri hivatalnak – hangsúlyozta Ribárszki Péter.

 

 

A természeti erők nemcsak a lakóházakban és a közintézményekben okozott károkat, hanem a templomokban is. A városi evangélikus templomban nagy volt a sürgés-forgás, Tuska Tibor lelkész és csapata igyekezett rendet varázsolni a templomkertben és a hozzá tartozó épületek körül. Mint mondta, a templomkertben fákat tört le a szél, a templom tetejéről pedig palákat repített magával. A templomban esett a legnagyobb kár, de megsérült az itt található nyugdíjasház teteje is megsérült.

– Igyekeztünk bejárhatóvá tenni a nyugdíjas házunk bejáratát, illetve a templomkertünkbe a bejutást, hiszen várunk majd nagy gépeket akár az önkormányzattól, de főispán úr is megígérte, hogy a délutáni vihar előtt a templom héjazatában esett kárt fóliával sikerül pótolni, megelőzve ezzel a további nagy károkat – sorolta Tuska Tibor.

 

 

Békéscsabán kicsivel gyengébb volt a pusztítása, de így is rengeteg helyszínre vonultak a tűzoltók. Kozma János, a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. ügyfezetőja elmondta, a társaság munkatársai öt csapattal járják a várost, hogy segítsenek a viharkárok enyhítésében. A dolgozók ágakat, fákat darabolnak, emellett pedig a takarítóép is járja a települést. Kiemelte: a városi építmények közül a CsabaPark sátra rongálódott meg a leginkább. Hangsúlyozta, a kollégák felkészültek a közelgő újabb viharra, ügyeletben várják, ha beavatkozásra kell indulniuk.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták a battonyai román iskola és óvoda megújult udvarát

Soltész Miklós államtitkár jelenlétében adták át a battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda teljesen megújult óvodai udvarát. A mintegy 50 gyermeket szolgáló udvarban az óvodások színvonalas és biztonságos körülmények között fejlődhetnek a továbbiakban.
2025. december 4. 15:40
FEL