A Kis-Sárréten 2002-ben költött először rétisas. Akkor még a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által kirakott műfészek alapon. Azóta fölszaporodott a költőpárok száma, jelenleg a Kis-Sárrét védett természeti területén 4 pár költ, de van rendszeres költés a Sarkad-Fási erdőben és Mágor-pusztán is.
Télen az itteni állomány jelentősen felszaporodik az északról érkező példányokkal, amelyek nálunk töltik a hideg évszakot. A vendégek ugyanazokon a területeken vadásznak, ahol az itteni költőpárok, de természetesen a fészkek közelébe nem mehetnek.
Napfényes időben már decemberben is gyönyörködhetünk a rétisasok nászrepülésében, ahogyan látványos légi akrobatákként köröznek a fészek közelében. Ilyenkor gyakran hallhatjuk messze hangzó kiáltásukat is. Mivel a rétisasok költési ciklusa nagyon hosszú, ezért igen korán, akár már január végén, de legtöbbször február első felében lerakják tojásaikat. Ha enyhe a tél, akkor már decemberben hozzáfognak a fészek tatarozásához, amihez különböző méretű gallyakat használnak fel. Mivel meglévő fészküket minden évben tatarozzák, így a hosszú évek alatt az tekintélyes méretűvé és meglehetősen nagy tömegűvé növekszik, akár több mázsát is nyomhat. Sokszor ez okozza a költőhely vesztét is, mert a gyengébb ágak eltörnek a nehéz fészek alatt. Az először költő párok rendszerint héják vagy egerészölyvek fészkét foglalják el, azt használják alapnak, építik át saját szükségleteik szerint. Gyakori, hogy a rétisas párok második fészket is építenek, s azt váltófészekként használják.
A tojó általában két tojást rak, de előfordul, hogy csak egyet, vagy ritkábban hármat. A Kis-Sárréten a párok különböző időben kezdenek költésbe. Megfigyeltek már február 3-án is tojáson ülő madarat, de van olyan pár is, amelyik csak március elején kezd költésbe. Viszonylag nagy revírt tartanak, ezért a költőpárok számát ez is korlátozza.
A rétisas általában ragaszkodik a vizek környékéhez, de előfordulnak vizes élőhelyektől messze, akár szántóföldek közötti fán, facsoporton költő párok is. Legnagyobb hazánkban költő ragadozó madarunk életmódját tekintve inkább a keselyűkhöz hasonlítható, mivel nagyon gyakran fogyaszt elpusztult állatokat. A nagyobb kiterjedésű álló- és folyóvizek közelében legtöbbször elpusztult vagy beteg halakkal táplálkozik. Természetesen vadászik is, de a vadászat eredményessége meg sem közelíti az úgynevezett igazi sasok (parlagi sas, szirti sas) teljesítményét.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
