Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója elmondta, a darab különlegessége abban rejlik, hogy mindenkinek van valamilyen kapcsolódási pontja a témához, valamint az, hogy nincs benne szöveg, teljesen csak zenére készült, így az előadók helyett a zene, a mozgás és a gesztusok kommunikálnak a darab során.
– A történet egy kisfiúról szól, akinek a családja úgy dönt, hogy elköltöznek, ezzel kapcsolatban pedig különböző problémák merülnek fel, és erre keresgélik a megoldást. A kisfiúnak van egy láthatatlan jóbarátja, egy rajzolt figura, aki segíti ezekben a problémás helyzetekben – fűzte hozzá az igazgató.
A kisfiú karakterét Czumbil Emőke bábszínész kelti életre a színpadon. A művész hangsúlyozta, hogy számára a bábszínház sokszor közelebb áll a koreográfiához, ha szöveggel kell beszélgetni, akkor is, mert sokkal konkrétabb a mozgásforma, mint egy nagyszínházi előadásban.
– Volt már tesztközönségünk, teljesen értettek mindent. Nagyon érdekes, hogy attól függetlenül, hogy nem mondom ki, azt, amire gondolok, de végigfolyik bennem az érzés, a gondolat, így mindez szavak nélkül is megjelenik egy-egy mozdulattal, koreográfiával, lépéssel – tette hozzá.
A Láthatatlan jóbarát című darabot most szombaton, vagyis február 15-én mutatja be a Békéscsabai Napsugár Bábszínház délután négy órakor.