– A gyalogosok és a kerékpárosok a forgalom legvédtelenebb résztvevői, hiszen nem védi őket karosszéria, védőruha. Egy kisebb ütközés, elesés is súlyos, vagy akár végzetes következményekkel járhat – írja a Békés vármegyei rendőrség közösségi oldala.
A kerékpárt fel kell szerelni:
- könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, amely semmilyen helyzetében nem akadályozza a kerékpár egyéb kezelőszerveinek működtetését,
- két, egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időben egyaránt hatásos fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat,
- hangjelző berendezéssel, amely csak csengőhangot adhat,
- egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával,
- egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával,
-elől egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel, és
legalább az első keréken, legalább 2 darab, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával).
A küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is a kerékpántok közvetlen közelében vagy a gumiabroncsokon.
A lámpák, világító berendezések elhelyezhetőek a kerékpároson is. A világító berendezések által kibocsátott fény villogó üzemmódú is lehet.
Forrás: Fb/Békés vármegyei rendőrség