Lassítson, mert mindenkit hazavárnak!

2020. július 20. 13:58 | behir.hu

Nyolc óra alatt húsz gyorshajtóról készített felvételt a rendőrség mérőműszere Békéscsaba közelében. A megengedett 110 helyett volt, aki 173 km/óra sebességgel közlekedett.

Békés megyében, 2020 első öt hónapjában a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek több mint egyharmada gyorshajtás miatt történt. A rendőrség rendszeresen végez közúti ellenőrzéseket azért, hogy a szabálytalankodókat kiszűrje a forgalomból. A Békéscsabai Rendőrkapitányság sebességmérője az elmúlt hétvégén, a 44-es számú főút Békéscsaba és Gyula közötti szakaszán is mért, ahol a személygépkocsiknak a megengedett sebesség 110 km/óra. Ennek ellenére volt olyan autós, aki 167-el, egy másik személygépkocsi vezetője pedig 173 km/órával hajtott – számolt be róla a rendőrség.

A rendőrség ismételten kéri a járművezetőket, hogy ne lépjék túl a sebességhatárokat, mert a korlátozások a biztonságot, a balesetek megelőzését szolgálják. A sebességgel arányosan ugyanis nő a fékút, illetve ezzel együtt a fékutat és a vezető reakció idejét is magában foglaló féktávolság is. Még gyér forgalomban is előfordulhat olyan váratlan helyzet, hirtelen megjelenő akadály, amikor ennek nagy jelentősége van. Ilyen esetekben egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora utat tesz meg a jármű, amíg lelassul, illetve megáll. Akár centimétereken is múlhat, hogy történik-e baleset, illetve ha igen, mennyire súlyos lesz a következmény. Tartsák be a szabályokat, vigyázzanak magukra, egymásra, utasaikra!

További programok »

Kék hírek

Reggeli járőrszolgálat Békéscsabán – fontos figyelmeztetés a jeges csatornákhoz

Békéscsabán a reggeli járőrszolgálat tapasztalatai szerint az Élővíz-csatorna helyenként jeges, azonban a jégréteg sehol sem elég vastag és nem egybefüggő, ezért senki ne próbáljon meg rámenni. A legtöbb helyen szemmel is látható, hogy a jeges részeken vízfoltok is vannak, így a jégen tartózkodás szabálytalan és veszélyes – közölte közösségi oldalán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2026. január 11. 16:23
FEL