A vádirat szerint a férfi 2024. október 24-én, a délelőtti órákban egy személygépkocsit vezetve közlekedett Körösladány lakott területén, a Duzzasztói bekötőúton a 47. számú főút felől a duzzasztómű irányába kb. 89 km/h sebességgel. Az autóban két utas tartózkodott. Ezen az útszakaszon a megengedett legnagyobb sebesség a kihelyezett sebességkorlátozás jelzőtábla alapján: 40 km/h. Haladása során, az egyik jobbra ívelő útkanyarulatan – a jelentős sebességtúllépése következtében – a gépkocsival megsodródott, áttért a menetirány szerint bal oldalba, ahol az útpadkára lehaladva nagy sebeséggel egy ott lévő fém lámpaoszlopnak és egy fának ütközött, majd visszasodródott az útra, ahol keresztbe fordulva állt meg.
A baleset során a terhelt által vezetett gépkocsi biztonsági övvel nem rögzített jobb oldali hátsó utasa 8 napon túl gyógyuló, rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett, amelyekkel összefüggésben nála több területet érintően maradandó fogyatékosság alakult ki. A baleset során az autó jobb oldali első, biztonsági övvel rögzített utasa 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, míg a biztonsági övvel rögzített terhelt nem szenvedett sérülést.
A terhelt a cselekményével megszegte a KRESZ 14.§ (1) bekezdés d) pontjában foglaltakat, amely szerint a „Sebességkorlátozás” tábla azt jelzi, hogy az úton a táblán megjelöltnél nagyobb sebességgel haladni tilos.
Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség