Lassabb lesz a munkavégzés több Tescoban

2017. június 15. 17:03 | Mikóczy Erika

Június 20-án tartják a következő bértárgyalást a Tesco áruházlánc vezetői és a szakszervezetek között, ezt követően nyilvánosságra kerül, pontosan mikor és milyen törvényes eszközökkel fejezik ki elégedetlenségüket a dolgozók az üzletlánc évek óta elhibázott bérpolitikája miatt - értesült a Magyar Idők.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk szerint eddig több ezren csatlakoztak az áruházi alkalmazottak helyzetének javítását célzó országos demonstrációs kezdeményezéshez, melynek részeként júliusban munkalassításra lehet számítani több Tesco-egységben.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke a lappal közölte: a következő bértárgyaláson a munkavállalói érdekképviseletek megpróbálják jelentősen feljebb tornázni a vállalat által a múlt héten bejelentett, dolgozónként bruttó négyezer forintos béremelés összegét. Amennyiben ez nem sikerül, még azon a napon bejelentik, hogy a nyár során mikor és milyen helyszíneken várhatók a demonstrációs lépések.

Az elnök jelezte, a szakszervezeti összefogásból országos elégedetlenségi hullámmá dagadó ügyhöz az érintett dolgozók mellett vásárlók, önkéntes aktivisták is csatlakoztak, akik a kijelölt Tesco-áruházakban részt vesznek majd a szervezett demonstrációkban.

A megmozdulásokra akkor lehet számítani, ha a cég alkalmazottainak 70 százalékát kitevő fizikai dolgozók esetében a vállalat által júliustól tervezett bruttó 165 ezer forintos fizetések az újabb tárgyalásunk eredményeként nem közelítik meg a korábbi elveknek megfelelően kalkulált bruttó 200 ezer forintos bérkövetelést.

 

Több ezren állnak ki a tisztességes bérekért

 

Ráadásul egyelőre azt sem tudják, a minimálbérnél magasabb fizetésen lévő áruházi vezetők mekkora emelésre számíthatnak, azt ugyanis a cég egyelőre nem ismertette, de ennek mértéke is kritikus lehet – jelentette ki a KDFSZ elnöke.

Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke arról beszélt a lapnak, hogy több ezer aláírás gyűlt már össze annak támogatására, hogy a szakszervezetek fellépjenek a kiskereskedelmi munkavállalók tisztességes bérezése érdekében.

Elmondta, érdekképviseletként nincs más választásuk, mint a munkavállalók igényeinek képviselete, mely ez esetben a bérek versenyképessé tételét célozza. Ismertette, a június 20-i tárgyalás előtt még sor kerül egy egyeztetésre a tescós boltvezetők, illetve a cég képviselői között, a dolgozók körében eddig példátlannak számító egységes felháborodás azonban előrevetíti a várható folytatást.

Közölte, meghaladta előzetes várakozásaikat az eddig összegyűlt támogató aláírások többezres száma, a demonstrációs megmozduláshoz ráadásul nem csupán a tescós alkalmazottak java része, hanem más nagy áruházak dolgozói is csatlakoztak a szolidaritási nyilatkozatukkal – olvasható a Magyar Időkben.

Forrás: MTI, Magyar Idők

További programok »

Itthon

Magas a tét – Sikeresen zárult a GAZEK™ Zuhanásbiztonsági Szakmai Nap Csabán

Nagy érdeklődés mellett, sikerrel zajlott le a CsabaParkban a „Magas a tét” elnevezésű GAZEK™ Zuhanásbiztonsági Szakmai Nap. A rendezvény a Békés Vármegyei Munkahelyek Biztonságáért Munkacsoport és a Békéscsabai Szakképzési Centrum közös szervezésében valósult meg, célja pedig a magasban végzett munka biztonságának és hatékonyságának növelése volt.
2026. július 3. 15:53
FEL