Labdával indul a nyár – Idén is focitáborral várja játékosait az akadémia

2025. június 25. 18:38 | Bimbó Lajos

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémi nyári focitáborral várta korosztályos labdarúgóit. A fiatal labdarúgók egész héten napi két edzésen vesznek részt, de kiegészítő programok is színesítik a tábori életet.

Szokolay Sándor, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia operatív vezetője elmondta, száztíz fiatal érkezett a nyári táborba, amelyből huszonhatan a női szekciót képviselik.

– A kis korosztályokban vannak a legtöbben idén. A nyári tábor rendkívül népszerű, amelyet az is mutat, hogy tavaly is hasonló létszámban érkeztek a gyerekek. A résztvevőket hét csoportba osztottuk, akik napi két edzésen vesznek részt. A nagy meleg megnehezíti a dolgunkat, de a gyerekek rendkívüli módon élvezik a tábort és az edzéseket – árulta el a szakember.

A táborvezető kiemelte, a résztvevők a legjobban az úgynevezett kapusháborút várják, a kapusedzőkkel megtartott viadalra a mezőnyjátékosok is rendre beszállnak.

 

Látogatásunkkor éppen a Lukács László vezette csoport tagjai vették birtokba a centerpályát. A korosztályos edző ismertette, a délelőtti edzés inkább a fejlesztésről szól, amikor a fiatalok fogójátékok mellett a labdaérzékelést, labdabirtoklást és az átadás-átvételt gyakorolják, majd mérkőzésjáték és büntetőrúgás zárja az etapot.

– Ebéd után általában pingponggal, csocsóval, kvízjátékokkal szórakoznak a gyerekek. Kettő óra körül szoktuk elkezdeni a délutáni edzést, de csak háromnegyed négyig, a nagy meleg miatt ez rövidebb szokott lenni, mint a délelőtti. A délutáni edzés egy nagyon gyors bemelegítéssel szokott indulni, majd a szokásos mérkőzésjáték következik, amely ugyanúgy versenyre történik. Az edzés legvégén pedig az elmaradhatatlan büntetőrúgás vagy a kapusháború következik – sorolta Lukács László.

 

A női szekció képviselői két korosztályban végzik az edzéseket, négy edző felügyelete alatt. Kesjár Ruben korosztályos edző kiemelte, a lányokra nemcsak foci vár a táborban, hanem dartsban, pingpongban, csocsóban és röplabdában is összemérik erejüket, de a fókusz természetesen a labdarúgás gyakorlásán van.

– A délelőtti tréningen rengeteg koordinációs gyakorlat van, labdaérzékelés, mindez játékkal fűszerezve. Délután főleg a játéké a főszerep, ahol a délelőtt tanultakat próbálják meg gyakorolni a játékosok – emelte ki az edző.

Belicza Bálint az U11-es csapat labdarúgójaként vesz részt a nyári foglalkozásoknak. A fiatal játékos már rutinos résztvevője a focitábornak.

– Eddig minden évben voltam, remélem, hogy ezután is mindig itt tudok lenni a táborban. Nagyon tetszik, jó a közösség, jó a hangulat is – hangsúlyozta.

Hovanecz Lilien második alkalommal érkezett a nyári „összetartásra”. A régiós válogatottat is megjárt játékos a tábor hangulatát emelte ki.

– Délelőttönként nagyon tetszik az, hogy mindenki fel van lelkesedve, boldogan veti bele magát az edzésekbe. Igaz, délutánoként kicsit már fáradtabbak vagyunk, de akkor is beleadunk mindent. Az edzések nagyon jók és izgalmasak – árulta el az U14-es csapat játékosa.

A fiatal labdarúgók egész héten a 4-es Honvéd utcai komplexumban vendégeskednek, majd a nyári pihenő után megkezdik a felkészülést a következő szezon kihívásaira, kupákra és bajnoki fordulókra.

Galéria

További programok »

FEL