Labdarúgó vb-selejtező - Anglia-Magyarország 1-1

2021. október 12. 22:57 | behir.hu

A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott kedden az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat nyolcadik fordulójában, de bravúrja ellenére negyedik maradt a csoportjában.

Az angol drukkerek kapu mögött helyet foglaló keménymagja hangos füttykoncerttel fogadta a magyar himnuszt, amely alatt végig énekeltek. A magyar válogatott napra pontosan 119 évvel ezelőtt játszotta első hivatalos mérkőzését, akkor Ausztria vendégeként 5-0-s vereséget szenvedett.

A találkozó gyászszünettel - amely hangos tapsvihar volt - indult az angolok 1966-ban világbajnok legendái, a szeptemberben elhunyt Jimmy Greaves és Roger Hunt tiszteletére.

Nem sokkal a kezdés után kisebb verekedés tört ki a magyar szektorban, fekete ruhás szurkolók csaptak össze a rendőrökkel, de rövid idő belül helyre állt a nyugalom. A rendőrség közleménye azért hatolt a szektorba, hogy előállítson egy drukkert, aki rasszista megjegyzésekkel illetett egy rendezőt.

Az első veszélyes helyzetre nyolc percet kellett várni, Shaw indult meg a bal oldalon, beadását követően pedig Nagy Zsolt az utolsó pillanatban tudott Kane elől menteni. A magyarok a 14. percben jutottak először a házigazdák kapujáig, egy szépen felépített támadás végén Sallai lőtt jócskán fölé.
    
        

Sallai Roland büntetőből gólt szerez, háttal az angol kapus, Jordan Pickford (MTI fotó: Kovács Tamás)

 

A 24. percben előnybe kerültek a szervezetten futballozó magyarok a Nego által kiharcolt és Sallai révén értékesített büntetővel, ami önmagában bravúros teljesítmény, mivel az angolok idei 16 mérkőzésükből 12-szer gólt sem kaptak. Hátrányban az angolok még nagyobb nyomás alá helyezték riválisukat, melynek eredményeként a 37. percben egy szabadrúgást követően egyenlítettek.

A fordulást követően kiegyenlítettebbé vált a játék, az angolok csak egy szöglet után tudtak veszélyes helyzetet kialakítani, igaz, Stones kis híján megszerezte második gólját. A 70. percben Kane kiugratásából Sterling került ziccerbe, de nem tudta elrúgni a labdát Gulácsi lábai mellett.

 

Szalai Attila (b) és az angol Raheem Sterling (MTI fotó: Kovács Tamás)

 

A magyar válogatott végig szervezetten futballozott, volt, hogy percekig tudta tartani a labdát a világsztárokkal teletűzdelt riválissal szemben, a 84. percben a csereként pályára lépő Hahn hős lehetett volna, de Nagy Zsolt labdaszerzése után tíz méterről nem találta el a kaput.

Az angolok az utolsó percekig próbálkoztak, de nem tudták újra feltörni a magyar védelmet.

Forrás: MTI

További programok »

FEL