Labdarúgás: Újabb élet-halál meccset vív a Csaba, ezúttal Óváron

2023. március 18. 17:15 | Kovács Dávid

A továbbra is osztályozót érő, 18. helyen álló Békéscsaba 1912 Előre a 13. pozíciót elfoglaló Credobus Mosonmagyaróvár otthonában lép pályára a labdarúgó NB II 28. fordulójában.

A csabaiak hétvégi ellenfele az a Mosonmagyaróvár lesz, amely a 2022/2023-as idényben már túl van a második edzőváltáson is, hiszen március 7-én elbúcsúztak Horváth Csabától is. A fiatal szakvezető a 8. fordulóban, nehéz helyzetben vette át az akkor 19. helyen álló Credobus Mosonmagyaróvár labdarúgó csapatát. Irányításával egészen a 12. pozícióig jutott az együttes, legyőzve a Szegedet, az ETO-t, vagy éppen a Haladást. A szezon tavaszi felében azonban eddig hét mérkőzésen mindössze négy pontot gyűjtött, ezért a klub vezetése felmentette a munkavégzés alól, szakértelmére azonban továbbra is számítanak az utánpótlásban. A soron következő mérkőzésekre Király József szakmai igazgató vezetésével készül a csapat, amely Dorogon 1-0-s győzelmet aratott az előző fordulóban. Az együttes a 33 ponttal a 13. helyet foglalja el, így mindössze öt pontos előnyben van a csabaiakhoz hasonlóan osztályozó helyen álló Nyíregyházával szemben.

A liláknak az elmúlt héten nagy esélyük volt arra, hogy megközelítsék a biztos bennmaradást érő, 15. Csákvárt, miután 2-0-ra is vezetett a Budafokkal szemben, azonban nem sikerült eldönteni a három pont sorsát, a fővárosiak pedig egyenlítettek és fontos két ponttól fosztották meg Brlázs Gábor együttesét. A csabaiak így egyelőre csak azt könyvelhetik el, hogy öt ponttal előzik meg a kieső helyeken lévő Dorogot és Kozármislenyt.

Színes lapok miatt egyik csapatnál sem lesz eltiltott, a csabaiak dolgát azonban betegségek és sérülések is nehezítik: a Budafok elleni mérkőzés 14. percében Szabó Csaba keresztszalag-szakadást szenvedett, amely nagyjából 8-9 hónapos kihagyást jelent számára.

– Nyilván az a célunk, hogy megszerezzük a három pontot, ez azonban egyáltalán nem lesz egyszerű, hiszen egy agresszív, futós csapat vár minket Mosonmagyaróváron, akik kellemetlen stílusban játszanak, sok hosszú labdával. A nagyobb problémát azonban inkább saját öltözőnk okozza, hiszen rengeteg hiányzónk lesz betegségek és sérülések miatt. Ennek ellenére megpróbáljuk megfelelő számban és minőségben összeállítani a csapatot, hiszen mindenképpen a győzelem megszerzésének reményében utazunk el. A statisztikákból semmiféleképpen sem szabad kiindulni, bár a mutatók nyilván nem hazudnak és az edzőváltások sem véletlenül következtek be, tehát valószínűleg a hazai mérleggel és az ebből következő helyezéssel sem volt maradéktalanul elégedett az MTE klubvezetés. Megpróbáljuk majd kihasználni gyengeségeiket és újból megszerezni egy idegenbeli győzelmet – fogalmazott a csabai együttes vezetőedzője a klub hivatalos oldalán.

A két csapat találkozójának játékvezetője Ducsai József lesz. A vasárnap 14 órakor kezdődő mérkőzést

" target="_blank" rel="noopener">live stream formájában a Szigetköz Sport élőben közvetíti.

 

Merkantil Bank NB II Liga 28. forduló

Március 19. (vasárnap)

14:00 Csákvár–MTK, Nyíregyháza–Gyirmót, Haladás–PMFC, Siófok–Ajka, Soroksár–Tiszakécske, Mosonmagyaróvár–Békéscsaba, Budafok– Szeged-Csanád GA

15:00 ETO FC Győr–Kazincbarcika, Kozármisleny–Dorog, DVTK–Szentlőrinc

 

További programok »

Sport

Kerékpárral járni menő: Idén is a gerlai nyerte a Kerékpárosbarát Iskola díjat

Békéscsaba önkormányzata idén is meghirdette a Kerékpárosbarát Iskola pályázatot. Az eredményhirdetésen kiderült, hogy évről évre egyre több intézmény vesz részt a versenyen, ahol ezúttal is értékes nyeremények találtak gazdára. Az első három helyezés mellett különdíjakat is kiosztott az önkormányzat.
2024. október 15. 16:22
FEL