Labdarúgás: Az Előre II. nyerte a Csaba-Gyula rangadót

2017. augusztus 20. 16:05 | Kovács Dávid

Békéscsaba-Gyula rangadót rendeztek szombaton, a labdarúgó megyei I. osztályban. Az előző szezonban még az NB III-ban találkozott az Előre második csapata és a Termál, most azonban újra a feljutásért kell harcolni. A szombati összecsapáson 4-0-ra diadalmaskodott Brlázs Gábor együttese.

A 2016-17-es idényben mindkét gárda a harmadosztályban küzdött, azonban a szezon végén azonos pontszámmal, 36-36 ponttal kiesett az NB III-ból. Az első körben a csabaiak Orosházán győztek 5-3-ra a Rákóczi ellen, míg a fürdővárosiak egy öt gólt hozó első félidő után otthon kaptak ki a Szarvastól 3-2 arányban.

A 4-es Honvéd utcai összecsapás első félidejében is a lila-fehérek domináltak, de sokáig nem tudtak gólt szerezni. A 41. percben aztán Seres Bence törte meg a gólcsendet és vezetést szerzett a házigazdának, így egygólos előnnyel vonult a szünetre Brlázs Gábor csapata. A fordulást követően is a hazaiak uralták a meccset, a rivális egy-egy lehetőségig jutott mindössze. Az 55. percben egy sakk-matt szituáció után Mácsai László lőtt a jobb felső sarokba (2-0). A találkozó a 76. percben dőlt el végleg, amikor Patkás Gergő szabálytalankodott a tizenhatoson belül Kálmán Szilárddal szemben. A játékvezető büntetőt ítélt, a sértett pedig magabiztosan értékesítette a tizenegyest (3-0). A kegyelemdöfést a 90. percben Ilyés Tamás adta meg, aki higgadtan értékesített egy ziccert (4-0).

A lila-fehérek ezzel továbbra is 100 százalékosak, a gyulai gárda pedig két másik együttessel – a Dévaványával és a Vésztővel - egyetemben még pont nélkül áll.

- Úgy gondolom, hogy ebben az osztályban nekünk minden csapat ellen támadó szellemben kell pályára lépnünk. A tavalyi szezon sajnos úgy sikerült, hogy itt kell folytatnunk, de szerintem minden esélyünk megvan arra, hogy visszajussunk. Ezt a meccset már az első félidőben eldönthettük volna, a továbbiakban még jobb százalékkal kell kihasználni a helyzeteket és akkor nem lesz gond – fogalmazott Babinyecz Balázs, aki hétközben az NB II-es gárdával készül, és elsősorban ott várja a bevetést.

Brlázs Gábor a csapat vezetőedzője szerint ezen a meccsen volt ekkora különbség a két csapat között és ilyen arányban is megérdemelt a győzelmük.

- Ha lehetőségünk lesz rá, akkor már szeretnénk rögtön visszajutni az NB III-ba, de nem ez az elsődleges cél. Az lenne a fontos, hogy az itt szereplő fiatalok közül minél többen kerüljenek olyan szintre, hogy az NB II-es csapatnak is tudjanak segíteni. Három-négy csapat nagyon beleerősített, a Méhkerék már alapjáraton jó kerettel rendelkezett, de még jól is igazoltak, ugyanez igaz a Körösladányra, a Kondoros mindig meghatározó csapat, illetve a szarvasiak is megfelelően fiatalítottak – latolgatta az esélyeket a vezetőedző.

 

A megye I. osztály 2. fordulójának további eredményei:

Szarvasi FC - Dévaványai SE 3–0

Mezőhegyesi SE - Vésztői SE 8–0

Méhkeréki SE - Szeghalmi FC 10–0

Körösladányi MSK - Jamina SE 4–1

Kondorosi TE - Orosházi Rákóczi Vasas SE 1–3

További programok »

FEL