Az első félidőt határozottan kezdte a csabai csapat, s bár mindjárt az első percben Lanistanin Marija hétméteresét hárította a Kisvárda kapusa Mátéfi Dalma. Azonban csak egy perc kellett, hogy Ferreira Lopes Mariana mégis bevegye azt, és megszerezze a Békéscsabának a meccs első gólját. A következő csaknem öt percben a vendég együttes volt eredményes és ellépett három góllal. Majd a Kisvárda is megérkezett a meccsbe és Bencsik Bojána kétperces kiállítása elegendő volt, hogy kiegyenlítsen, majd megfordítsa a mérkőzést. A vendégek azonban nem engedték el a hazaiakat és kicsit több mint tíz perc múlva visszavették a vezetést. Ettől kezdve az első félidő végéig a technikai hibák ellenére sem engedték ki az előnyt a kezükből. 10:13-as vezetéssel ment szünetre az Előre NKSE.
A pihenő inkább a hazai gárdának kedvezett, és kilenc perc után utolérték a békéscsabai lányokat. Ettől kezdve fej-fej mellett alakult az állás, a Kisvárda csak az utolsó tíz percben, 18:16-os állás után kezdett meglépni az Előre NKSE-től. Ezt követően Leskóczi Boglárka szinte minden kapura tartó próbálkozást megfogott, míg a csabai Csizmadia Fanni valahogy nem találta a kisvárdai lövések ellenszerét. Végül idegenben nem sikerült a bravúr és 23:19-es vereséget szenvedett a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE, amely továbbra is a kieső, 13. helyen áll a tabellán.