„Krimit tud?”: negyedikek lettek a békéscsabai gimnazisták

2017. október 25. 18:20 | Mikóczy Erika

Az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium diákjai képviselték Békés megyét az országos bűnmegelőzési vetélkedőn.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya október 18-án hetedik alkalommal rendezte meg a „Krimit tud?”  című prevenciós célú vetélkedőjét a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben.

A bűnmegelőzési témájú rendezvényre idén országos szinten lehetett nevezni, Békés megyéből a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium három diákja vállalkozott a „Beugró” című televíziós műsor játékszabályainak megfelelően zajló megmérettetésre. A csapatot Bátkai Miklós rendőr alezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának kiemelt főelőadója kísérte el a vetélkedőre.

Tizenkét középiskolás csapat mérte össze tehetségét és tudását, a bűncselekmények megelőzésével kapcsolatos szituációkat kellett előadniuk, szemléltetniük.  A vetélkedő házigazdája és moderátora Novák Péter színész, énekes, zeneszerző volt. A szakmai és művészeti zsűri előtt a csapatok ügyesen improvizáltak, a helyzetgyakorlatokat kitűnően oldották meg. A Mucsi Klaudia, Lehóczki Noémi és Perlaki Anna alkotta Békés megyei csapat negyedik helyezést ért el. Az első három helyen Hajdú-Bihar megyei, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Nógrád megyei diákok végeztek.

Forrás: police.hu

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL