Újabb állomásához érkezett az Irodalom és képzőművészet, karöltve elnevezésű sorozat. Ezúttal Szemenyei Sándor, a Körös Irodalmi Társaság tagja és Mészáros Sándor képzőművész beszélgettek életútjuk főbb állomásairól és pályájuk közös pontjairól.
„Uram, láss meg te is engemet, mindennek vége, vége.”
Egy gyerekkorban elszavalt Ady Endre-vers is szóba került a Jókai Színház nagyszínpadán és a közönség nagy örömére Szemenyei Sándor valóban visszaidézte ezeket a pillanatokat. Az Irodalom és képzőművészet programsorozat célja az, hogy új nézőpontból mutasson be két alkotót. Szemenyei Sándor és Mészáros Sándor ismeretsége a 2000-es évekből, még az iparművészeti szakközépiskolából indult, majd hosszú esztendők után újabb közös pont következett.
- Tavaly találkoztam vele, akkor egy kiállításra készült. Engem ez meglepett, sőt, érdekelt, hogy vajon a megismert ember lelke mennyire jelenik meg a vásznon. Egy nagyon izgalmas találkozás és beszélgetéssor volt, ez pedig most folytatódott ezzel a felkészüléssel – árulta el Szemenyei Sándor.
A mostani beszélgetés fő irányvonalát az a gondolat szabta meg, miszerint az emberi élet utak sorozatából áll, és csak az utolsó pillanatban, életünk végén derül ki, hogy ezeknek mennyi értelme volt. A két alkotó emellett azt is felidézte, hogy mit merítettek egymás munkásságából.
- Szemenyei Sándor írásait és az én képeimet tekintve szinte születhetett volna egyik a másikból. Azt is lehet mondani, hogy én illusztrálom az ő alkotásait vagy pedig, hogy ő illusztrálja az én képeimet. Ez nem így történt, csak utólag jöttünk rá. És még valamire rájöttünk, egy bizonyos lelki rokonságra, amit sok-sok beszélgetés után nem tudtunk – világított rá kapcsolatukra Mészáros Sándor festőművész.
