Biztonságosan és udvariasan - május 11-e a Közlekedési Kultúra Napja

2022. május 11. 20:11 | Szabó Judit

A biztonságos közlekedés került a középpontba azon az eseményen, amelyet a ZERGE Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület szervezett szerda délután Békéscsabán, a Turisztikai Főpályaudvaron.

A Közlekedési Kultúra Napját Magyarországon 2015 óta minden évben május 11-én tartják.

– Kitaláltam azt, hogy a közúti, a vízi, a vasúti és a légi közlekedés területéről hívok el elismert szakembereket, akik elmondhatják azokat a gondolatokat, üzeneteket, amelyeket a közlekedőknek szánnak – mondta el Sós Imre, a ZERGE Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület elnöke.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője arról beszélt, hogy elsősorban a figyelmetlenség, a gyorshajtás a kanyarodási, illetve az elsőbbségi szabályok megszegése idézi elő a baleseteket. Tóth László kiemelte, hogy a partnerség fontos a baleset-megelőzésben, hozzátéve azt is, hogy a közlekedésben nincs helye megtorló, vagy erőszakos cselekedetnek.

A Szegedi Területi Pályavasúti Igazgatóság műszaki igazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy idén májusig a vonatbalesetek száma meghaladta a tavalyi egész éves adatokat. Mint mondta: a vasút és a közút találkozása egy kritikus pont.

– A vasúti átjárókban való balesetek elkerülését a KRESZ szabályozza. Ezeknek a be nem tartása nagyon sok súlyos balesetet okoz. Nézzünk szét, mielőtt áthaladunk egy vasúti átjáróban – szögezte le Görög Beáta,.

Mint az úton, úgy a vízen is történnek balesetek figyelmetlenség vagy akár a nagyobb sebesség miatt, akadnak olyan esetek is, amikor nagy teljesítményű kis géphajók ütköznek össze.

– A vízi rendészet arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy azok, akik részt vesznek a vízi közlekedésben ezt mindenképp norma követően tegyék, hiszen nagyon sok baleset, vagy káreset gondatlanságból következik be – emelte Illés Gergely rendőr alezredes, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendészeti osztályának vezetője.

Fotó: behir.hu

A légi közlekedés kapcsán a Malév első női kapitánya tartott előadást. Mint felidézte: utasként szeretett bele a repülésbe, érdekelte, hogy hogyan találja meg repülő a célállomást, a kifutópályát, hogyan kell oda leszállni, végül érdeklődésből pilóta lett. Elmondta azt is, hogy a repülés egy olyan közlekedési forma, amelyből érdemes példát venni más szakágaknak is: ugyan vannak veszélyek, de ha mindenki betartja a szabályokat, akkor nem lehet gond.

– A mentalitás legyen mindenkinek a vérében, érezzük egy kicsit az autóban is, hogy pilóták vagyunk. Ha megőrizzük emberi mivoltunkat, azt, akik vagyunk az utcán, a konyhában vagy a családunk körében és átesszük ezt a közlekedésbe, akkor az emberi kultúra lesz az, ami a közlekedést is biztonságossá teszi – fogalmazott Czigány Ildikó.

 

További programok »

FEL