Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

2024. március 27. 19:14 | behir.hu

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.

Az ünnepélyes díjátadóra kedd délután, a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Karának gyulai, Szent István utcai épületében került sor.

A diákoknak két online fordulón elméleti tudásukról kellett számot adniuk, majd gyakorlati fordulóval zárult a verseny. A gyakorlati feladatok során lehetőségük volt belekóstolni a turizmus, azon belül is az egészségturizmus világába. Feladataik között szerepelt kirándulás-szervezés osztályok számára, családi üdülés szervezése utazási iroda gyakornokaként, vagy épp szakmai konferencia szervezése egy hotelben. A gyakorlati feladatok végeztével a szakmai bíráló bizottság három díjat ítélt oda.

 

Galéria

 

Eredmények:

1. helyezett, Legjobb Egészségturizmus szervező díjat kapott: Bojtos Petra, a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium diákja. Felkészítő pedagógusa: Kőfalvi Éva

2. helyezett, Egészségturizmus szervező díjat kapott: Molnár Dézi Zsuzsanna, a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Boros Sámuel Technikum diákja. Felkészítő pedagógusa: Dudás-Szabóné Deák Judit

3. helyezett, Egészségturizmus szervező díjat kapott: Nagypál Máté, a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Boros Sámuel Technikum diákja. Felkészítő pedagógusa: Dudás-Szabóné Deák Judit

(Forrás: Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kar)

További programok »

FEL