A találkozón a gazdálkodók mindennapjait meghatározó ügyekről, az elérhető támogatásokról, valamint a gazdasági és politikai környezetről esett szó.
– A Kárpát-medence magyarlakta területein olyan gazdaszervezetek működnek, amelyeknek az efféle kapcsolatépítést és tudásmegosztást szolgáló rendezvényei a hagyományos értékrend megőrzését és továbbadását segítik elő. Ez nem csupán egy évente ismétlődő kötelező alkalom, hanem valódi segítség is abban, hogy felkészüljünk a ránk váró kihívásokra és nehézségekre. Ennek köszönhetően a gazdák fenn tudják tartani a hozamaikat és a vidéki életminőséget – hangsúlyozta Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.
Az ország mind a 106 választókerületéből érkeztek vendégek, akik meghatározó szereplői a magyar agráriumnak. A programon Erdős Norbert a szervező, Kisgazda Polgári Egyesület felépítéséről tartott előadást.
– Nagy öröm számomra, hogy azokon a területeken is, ahol korábban hiányosságokat láttunk – például Budapesten –, sikerült előrelépni az elmúlt másfél év munkájának köszönhetően. Mostanra már csak a pontosítások maradtak hátra a szervezet életében – fogalmazott az egyesület elnöke.
A találkozón Kukovics Sándor, a Juh- és Kecske Terméktanács ügyvezető igazgatója a ragadós száj- és körömfájás járvány tanulságairól beszélt, míg Paál Sándor, a Zöld Áramlat Alapítvány képviseletében az aszály elleni védekezés és a vizes élőhelyek helyreállításának lehetőségeit ismertette. Werner György, a Gyulai Gazda és Polgári Egyesület elnöke elmondta: nagy megtiszteltetés számukra, hogy ők biztosíhatják egy ilyen színvonalas szakmai program helyszínét.
– Az agrárium számos kihívás előtt áll, emiatt fontos, hogy összegyűljünk és átbeszéljük, mi várható az ágazat jövőjében. Egy nagyon fontos téma például a vízgazdálkodás, mivel évről évre egyre jelentősebb az aszálykár, a vízkészletek hiányosak, a csapadék mennyisége nem elegendő, a földek pedig nem tudnak megfelelően átnedvesedni – emelte ki Werner György. Hozzátette: ez komoly kihívást jelent a gazdák számára, hiszen a szárazság okozta problémák mérséklése nélkül nem biztosítható a megfelelő termelés.
A gazdák nemcsak egymás között vitatták meg az aktuális kérdéseket, hanem lehetőség volt arra is, hogy közvetlenül az előadóknak tegyék fel kérdéseiket.