Középpontban a hagyma – Különleges programon vettek részt a termelők

2025. augusztus 7. 16:09 | Osgyán Ágnes

Hagyma bemutató várta a zöldségféle termesztésével foglalkozó gazdákat egy Murony és Békéscsaba közötti termőterületen csütörtök délelőtt. A programra, amelyen több cég különböző vetőmag fajtáit mutatták be, az ország számos pontjáról érkeztek termelők.

A rendezvény célja, hogy a hagymatermesztők találkozhassanak, tapasztalatokat cseréljenek és megbeszéljék a termesztés során felmerülő kihívásokat. A résztvevőket elsőként Csizmadi Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Növénytermesztési, beszállítóipari és kertészeti osztályának elnöke köszöntötte.

– Az országban megközelítőleg 1200 hektáron foglalkoznak hagymatermesztéssel, ennek jelentős része Békés vármegyében zajlik. A tavalyi év negatív tapasztalatai miatt azonban csökkent a zöldség termesztésére használt területek nagysága. Az idei időjárás kedvezőbben alakult, mint 2024-ben: a hűvös, párás éjszakák nagy mértékben hozzájárultak a jó terméshez. A NAK a lehetőségeihez mérten mindent megtesz annak érdekében, hogy megfelelő szakmai hátteret és támogatást biztosítson a gazdálkodóknak – fogalmazott. Hozzátette: saját gazdaságában 50-60 hektáron termeszt vörös- és lilahagymát, és úgy látja, hogy idén nemcsak bőségesebb a termés, de a szezon is hosszabb lehet.

 

 

A bemutató helyszínét, valamint a különböző vetőmagfajták bemutatásra szolgáló területet Bondár Imre családi gazdálkodó biztosította.

– Eddigi tapasztalataink szerint az őszi vetésű hagymák termése közepes, míg a tavaszi vetésű fajták ígéretesebb eredményeket mutatnak. Bár az időjárás okozta kihívásokra előzetesen nem készültünk, az öntözéses termesztésnek köszönhetően a legtöbb esetben sikerült kivédenünk az aszály káros hatásait – mondta el a gazda.

A rendezvény fontos szerepet tölt be a szakmai párbeszéd erősítésében, valamint a hagymatermesztés hazai színvonalának fejlesztésében.

 

Galéria

 

További programok »

FEL