– Évek óta nagyon sikeresek a legkisebbeknek szóló babaszínházi előadásaink, ahogyan telt házzal mennek az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló darabok is – mondta el Varga Anna művészeti főtitkár. Felidézte: tavaly indították el Kultúrszösz elnevezéssel felnőtteknek szóló előadássorozatukat, a négy alkalomra – amelyek között voltak saját- és vendégelőadások is – napk alatt elfogytak a jegyek.
A szintén ebben az előadássorozatban helyet kapó Sziszüphosszal kapcsolatban Varga Anna kiemelte: a Napsugár bábszínház repertoárjában eddig még nem szerepelt olyan darab, amely a felnőtt korosztály mellett a középiskolásokat is igyekszik megszólítani. A bemutatót követően három alkalommal is érkeznek majd csoportok a bábszínházba a város középiskolásai közül ún. feldolgozó foglalkozásokra.
– Sziszüphosz története ismert: örökké tartó büntetése, a vég nélküli kőgörgetés ,az emberi lét szimbólumává vált. Ezt a küzdelmet a különböző korszakok más és más nézőpontból látják, az előadás 21. századi környezetben, a közösségi oldalak és a digitális világ egyre szorítóbb „fojtásában” értelmezi újra a klasszikus történetet – közölte Varga Anna.
A darabot Somogyi Tamás írta és szinte a teljes társulat közreműködésével állította színpadra. A teátrum a tervek szerint tavasszal még egy, középiskolásoknak is célzottan szóló darabot tűz műsorra Semmi címmel.
Forrás: MTI