Közelebb kerültek a nyugdíjak a keresetekhez

2017. március 8. 08:49 | Mikóczy Erika

Már csaknem 70 százalékát kapják meg a nyugdíjasok annak a pénznek, amit a nyugdíjba vonulásuk előtti években kerestek - írta az Eurostat friss adataira hivatkozva a Világgazdaság keddi számában.

Az úgynevezett aggregált helyettesítési ráta 2016-ban 0,67-re emelkedett, ami a legmagasabb az elmúlt évtizedben. (Ez a mutató a 65-74 évesek nyugdíját viszonyítja az 50-59 évesek keresetéhez.

A mutató 2006-ban csupán 0,54 volt és egy ideig a válság után sem nőtt, ám az elmúlt 3 évben a kormányzat rendre az inflációt meghaladó mértékben emelte a nyugdíjakat. Tavaly például 0,4 százalék volt az infláció, a nyugdíjemelés viszont 1,6 százalék – írta a lap.

Az inflációt megahaladó nyugdíjemelés immár egy 13. havi nyugdíjjal ér fel a lap szerint. Hozzáteszik, hogy a további reálnyugdíj-emelést azonban bizonyára nem idén fogják megkapni az idősek, mert a tervek szerint idén 1,6 százalék emelés lesz, ám az infláció 2-2,5 százalék is lehet.

Az EU-ban a nyugdíjasok átlagosan korábbi jövedelmük 60 százalékára sem számíthatnak, Bulgáriában és Horvátországban 40 százalék, Csehországban 50, Lengyelországban és Romániában 66 százalék körüli ez az arány. A magyar nyugdíjasok korábbi fizetésük arányában csaknem annyit kapnak mint a franciák, spanyolok, igaz nyugdíjuk a vásárlóerőt tekintve csak körülbelül fele annyit ér, mint a fejlett nyugat-európai országokban élőké – írta a Világgazdság.

Forrás: MTI

További programok »

FEL