Közel száz mestert avattak Békéscsabán

2015. november 11. 15:27 | Mikóczy Erika

A kétéves, országos szintű projekt megvalósítását 23 területi kamara, köztük a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara bonyolította le, melynek keretében összesen mintegy ötezren szereztek mesterlevelet. Ebből 97 a Békés megyei: szakácsok, pincérek, ipari gépészek, gépi forgácsolók, hegesztők, kőművesek, hűtő-, klíma- és hőszivattyúberendezés-szerelők, autóelektronikai műszerészek, karosszérialakatosok, női szabók, gázfogyasztó berendezés és csőhálózat szerelők kapták meg a mester címet.

Amint azt Hódsági Tamás, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, a szakemberek továbbképzése azért is fontos volt, mert a vonatkozó jogszabályok szerint szeptember 1-jétől a szakmunkástanulók gyakorlati képzőhelyein csak olyan oktató foglalkozhat a fiatalokkal, akik mesteroklevéllel rendelkeznek. Az elnök azt is kifejtette: nagyon örülnek annak, hogy ilyen nagy létszámban adhatnak át mesterleveleket, hiszen a szakmai színvonal emelkedését is várják ennek kapcsán.

Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára köszöntő beszédében úgy fogalmazott: a mesterek ezután nem csak saját pályafutásukat egyengetik, hanem tanítványaik szakmai fejlődéséért is felelősek lesznek, és részt vesznek a szakképzés megújításában – utalt a duális képzés bevezetésére. 

Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke arról beszélt: az, hogy ennyien kapják meg a mesterlevelet, annak is köszönhető, hogy a kormány hathatós segítséget nyújtott, hiszen a képzési költségek 80 százalékát átvállalta. Az elnök úgy vélte, hogy a mesterek az oktatás színvonalának emelésén túl másképp is Békés megye segítségére lehetnek: ha olyan vállalkozásokat indítanak, amelyekben még több embert foglalkoztatnak.

Nagy Norbert, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakképzési főosztályvezetője szerint versenyképes gazdaságot csak versenyképes szakképzéssel lehet elérni. Mint mondta, a duális képzés széleskörű elterjesztése nem csak hazai, hanem nemzetközi cél is.

Az átadott mesterlevelek az országos program egyik alprojektjének kézzel is fogható eredményei. A további két alkomponensben Békés megyében 25 olyan gyakorlati oktató részesült pedagógiai, pszichológiai, jogi- szakmódszertani és tanügyigazgatási ismeretek átadásában, akik az iskolai rendszerű szakképzésben együttműködési megállapodás és/vagy tanulószerződés keretében biztosítanak gyakorlati képzést a tanulóknak. Ezen kívül a „Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban” programban résztvevő, pályakezdő fiatalokat alkalmazó vállalkozások részére nyújtott a BMKIK szakmai szolgáltatást és módszertani segítséget. A támogatással jó néhány Békés megyei vállalkozás élt, hiszen a leegyszerűsített pályázattal nem csak a pályakezdő fiatal bérére és annak járulékaira lehetett forrást szerezni, hanem eszközbeszerzésre is fordíthatták. 

V.D.

 

 

FEL