Közel öt százalékkal nőtt a magyar gazdaság 2019-ben

2019. december 30. 08:39 | behir.hu

2018-hoz hasonlóan idén is közel 5 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság. A Központi Statisztikai Hivatal a negyedik negyedévre vonatkozó GDP adatokat csak jövő februárban adja ki. Az első három negyedév mutatói szerint átlagosan 5,1 százalékkal nőtt Magyarország gazdasága – a bővülés közel lehet ehhez az értékhez.

A szakértők hangsúlyozzák: a magyar gazdaság a kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére tudott idén erősen növekedni – írja a hirado.hu. Az uniós térség legnagyobb gazdasága Németország például az idei III. negyedévben épp elkerülte a technikai recessziót, vagyis azt, hogy gazdasága két egymást követő negyedévben zsugorodjon. Ezek a negatív hatások az elemzők szerint előbb vagy utóbb begyűrűznek majd a teljes uniós térségbe, így hazánkba is. Az unortodox gazdaságpolitikai döntéseknek köszönhetően Magyarország sokkal jobb állapotban várja a közeli válságot, mint 2008-ban – jelentette ki az egyik politológus az M1 Summa című műsorában. Kiszelly Zoltán elmondta, hogy Magyarország fel van készülve, ezt bizonyítja az elmúlt 2-3 költségvetés országvédelmi akcióterve is, amely gyakorlatilag egy tartaléknak minősül.

– Hazánknak némi tapasztalata is van ebben, hiszen korábban már voltak kisebb recessziók, amikor a kormány például a bérek kifizetését támogatta bizonyos cégeknél, hogy a szakmunkásokat ne bocsássák el – tette hozzá a politológus.

Kiszelly Zoltán hangsúlyozta, hogy a mostani válságban Magyarország helyzete hasonlítani fog a 2008-ban Lengyelországban tapasztaltakhoz, amikor magasabb szintről, körülbelül 4–5 százalékos növekedésről 2-3 százalékra csökkentek. Ez azt jelenti, hogy nem a betonra, hanem puhára esünk. A politológus hozzátette, hogy ez az unortodox politika eredménye, és ha esetlegesen bekövetkezik a német vagy a nyugat-európai exportpiac lassulása, vagy egy amerikai-kínai, amerikai-európai kereskedelmi és valutaháború, akkor egy 2-3 százalékos növekedéssel továbbra is talpon tud maradni a magyar gazdaság, amely így csökkenti a terheket.

Az egyik közgazdász arról beszélt, hogy a küszöbön álló válság természete egyáltalán nem hasonlítható a legutóbbi recesszióhoz. Lóránt Károly kiemelte: 2008-ban egy pénzügyi válság gyűrűzött be az európai térségbe, amelyet tovább mélyítettek az azokra adott helytelen gazdaságpolitikai válaszok.A szakember elmondta, hogy egy általános lelassulás megy végbe a világgazdaságban, amely kihat Európára, amelyet saját, helytelen gazdaságpolitikája is fékez. 

Az euró bevezetéséhez olyan szankciókat rögzítettek, amelyeknek a betartása tulajdonképpen egy deflációt idéz elő a gazdaságokban, amelyeket most leginkább élénkíteni kellene – mutatott rá Lóránt Károly.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

Gazdaság

NAV: Minden harminc év alatti édesanya szja-mentes januártól

Kedvezően változnak 2026. január 1-jétől a harminc év alatti édesanyák adómentességének szabályai. A kedvezmény jövőre már nemcsak az átlagbérig, hanem a kedvezmény alapját képező jövedelmek teljes összege után érvényesíthető, és a kedvezmény ettől az időponttól a 2023 előtt született gyermekek után is igénybe vehető - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. december 19. 17:52
FEL