Közel ezer tonna szemetet szedtek az önkéntesek a közút kezdeményezésére

2019. május 1. 14:47 | behir.hu

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. április 29-én, hétfőn tartotta „Jobb, ha el se dobod!” című szemétgyűjtési akcióját, melynek során több mint 12 ezren közel 1000 tonna út menti illegális hulladékot gyűjtöttek össze. A társaság bízik benne, hogy az akcióval már rövidtávon is sikerül szemléletváltást elérnie a notórikus szemetelőknél.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. „Jobb, ha el se dobod!” című hétfői szemétgyűjtési akciója során több mint 12 ezer önkéntes, mintegy 400 helyszínen gyűjtötte a szemetet. A társaság 93 mérnökségének több száz teherautója közel 1000 tonna hulladékot szállított el. Ez a mennyiség azért is kiemelkedő, mert néhány héttel ezelőtt a szintén nagy sikerrel megvalósított TeSzedd! akció kapcsán a közútkezelő munkatársai 250 tonna szemetet gyűjtöttek össze. Ez azt is mutatja, hogy az illegális szemetelőkkel szemben egyelőre szélmalomharcot vívnak a szakemberek és az önkéntesek. Ugyanakkor a Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is elkötelezett, hogy már rövidtávon is érzékelhető szemléletváltozást érjen el a szemetelőknél.

Erre szükség is van, ugyanis a társaság évente átlagosan egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő mennyiségű, mintegy 12500 tonna hulladékot gyűjt össze az országos közutak mellől. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mérnökségei átlagosan csaknem 1 hónapot csak szemétszedéssel és annak elszállításával töltenek, ami jelentős mértékben lefoglalja a humán erőforrás kapacitásait, nem mellékesen hatalmas költségeket is felemésztenek. Az idei évben előreláthatóan 1,5 milliárd forintot fordíthat a társaság ezen munkájára, ami elegendő lenne 60 ezer tonna melegaszfalt beszerzésére vagy két biztonságosabb körforgalmú csomópont építésére, de akár 15 kilométernyi mellékút teljes körű felújítására is. Vagyis a szemetelők miatt kevesebb burkolatjavítási, kaszálási, burkolatjelfestési, táblázási, felújítási és fejlesztési munkát tud elvégezni a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

 

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezúton szeretné megköszönni az önkéntesek kitartó munkáját és segítségét, egyúttal arra biztatja a közlekedőket, hogy semmiképpen ne szemeteljenek a közutak mellett sem, figyeljenek környezetük tisztaságára, csak közös erővel szorítható vissza az illegális szemetelés.

 

Forrás: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

További programok »

Itthon

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
15:31
FEL