Közel ötven művész lépett színre a Színistúdió jubileumi gáláján

2022. március 21. 11:18 | Szabó Judit

A 30 éves Csabai Színistúdiót ünnepelték vasárnap a Csabagyöngye Kulturális Központ hangverseny termében. A műsorhoz kapcsolódott a Mucsi 12x című fotókiállítás is, melyet Marosi Viktor fotóművész készített el, Mucsi Zoltánnal a főszerepben.

A Színistúdióban körülbelül ötszáz diák nevelkedett az évek során, akik közül vannak olyanok, akik ma is a művészet valamelyik ágával foglalkoznak. A vasárnapi gálaműsorra közel ötven művész érkezett és tartott előadást: egykori és jelenlegi színistúdiósok, valamint tanáraik szórakoztatták a közönséget. Volt tánc, ének, kiszenekar, hegedű, de a nagyérdemű szólóelőadást is láthatott.

Sánta László, a Színistúdió egykori növendéke is a meghívottak között szerepelt, aki egy dupla előadást hagyott ki a vasárnapi fellépésért.

– Nagyon fontos volt számomra, hogy újra találkozhassak a volt diáktársakkal. A Színistúdió nemcsak a kamaszkoromat jelentette, hanem minden túlzás nélkül az igazi életet – összegzett a színész, aki egyúttal néhány perc erejéig a 7.Tv rögtönzött riporterévé is vált, hogy lencsevég helyett mikrofonvégre kapja Marosi Viktort.

 

Fotó: behir.hu

 

A gálaműsor végén az esten fellépő művészek és tanáraik közösen elénekelték az „Újra itt van a nagy csapat” című dalt. Az előadásokat követően megnyílt a Mucsi 12x című kiállítás a Csabagyöngye Kulturális Központ Panoráma termében.

Marosi Viktor fotóművész elmondta, hogy színistúdiós évei alatt ismerte meg az alkotás örömét és nagyon sok barátra tett szert. Így nem volt kérdés, hogy a vasárnapi gálaműsoron részt vegyen és kiállítson egy fotósorozatot.

– Az alapötlet a volt, hogy 12 karakter jusson 12 hónapra, 12 legendás figurával. Miután lefotóztuk az első adagot, azt mondtuk, hogy ebből legyen valami több – mondta el Marosi Viktor. A fotóművész hozzátette, hogy a közös munkát Mucsi Zoltánnal a szó jó értelmében parádésan élte meg.

– 2020-ban, amikor a vírus miatt bezártak a színházak és jelentősen csökkent a munkalehetőség, akkor Viktor a fiammal közösen kitalálta, hogy csináljunk egy fotósorizatot. Először csak arra gondoltunk, hogy a közösségi oldalon használjuk fel, aztán létrejött az öröknaptár, végül kiállítás lett belőle – mondta el Mucsi Zoltán.

 

Galéria

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL