Közel 14 millió forinttal verhette át volt munkatársát egy mezőkovácsházi férfi

2025. június 16. 11:04 | behir.hu

A 35 éves férfi azt hazudta, megadja a teherautó vásárlására kért kölcsönt volt kollégájának,

A Battonyai Járási Ügyészség 12 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és 5 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat és vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt egy 35 éves, büntetlen előéletű, mezőkovácsházi férfival szemben, aki pénzkölcsönökkel összefüggésben csapta be ismerőseit. A járási ügyészség indítvány tett arra is, hogy a már végrehajtást kérő sértettek polgári jogi igényét a bíróság utasítsa egyéb törvényes útra, míg a többi sértett polgári jogi igényét érdemben bírálja el, azaz kötelezze a terheltet az okozott kár megtérítésére – írja hétfői közleményében a Békés Vármegyei Főügyészség.

A férfi a vádbeli időben rendszeres haszonszerzésre törekedve valótlan indokokkal kért és kapott különböző nagyságú összegeket kölcsön ismerőseitől, akiket tévedésbe ejtett azzal, hogy a kapott vagy annál nagyobb összeget meghatározott időn belül visszafizeti. A terhelt a megszerzett összeget saját céljaira, többek között szerencsejátékra fordította, a kapott összegek visszafizetésére nem volt lehetősége, de az nem is állt a szándékában.

A férfi legnagyobb kárt egy volt munkatársának okozta, akit 2020 augusztusában keresett meg azért, hogy tőle kölcsönt kérjen, melyet azzal indokolt, hogy vállalkozást szeretne indítani, amihez nincs elegendő pénze. A jószándékú munkatárs a kérésnek megfelelően néhány nap múlva átadott 8,5 millió forint készpénzt a terheltnek, aki azt az ígéretet tette neki, hogy a kölcsönkért összeget 2021. december 31-ig visszaadja. A vádlott még ugyanebben az évben, további összeget kért kölcsön a sértettől arra hivatkozva, hogy az összeg teherautó vásárlásra kell neki, illetve más személyeknek tartozik kisebb összegekkel, melyeket szeretne kifizetni. Ekkor a megtévesztett sértett 5,4 millió forintot adott át kölcsönként a terheltnek, aki azt ígérte, hogy a kapott összeget a korábban kölcsönkapott összeggel együtt 2021. december 31-ig megadja.

Az ügyészség szerint a terhelt a sértettől kapott összeget nem fizette vissza, arra reális lehetősége sem volt, és az nem is állt szándékában; a sértettet jogtalan haszonszerzés végett a visszafizetés szándékát és képességét illetően tévedésbe ejtette, és ezzel 13,9 millió forint kárt okozott. Az okozott kárból a terhelttel szemben folyamatban lévő végrehajtási eljárás során mindössze 170 ezer forint került megfizetésre, így a kár zöme jelenleg is megtérítetlenül fennáll.

További programok »

Friss hírek

Újraélesztettek egy 30 éve üres holtágat Békés vármegyében

A 4.7 milliárd forint keretösszegű 100 százalékban hazai forrásból finanszírozott aszályvédelmi akcióterv részeként feltöltötték a 30 éve üresen álló Koplaló-holtágat. A Szeghalom melletti területen található holtágba 285 ezer köbméter vizet töltöttek június végéig. Erről számolt be Hubai Imre az agrárminisztérium államtitkára.
16:32
FEL