Kosárlabda: Vereséggel búcsúztak az évtől a csabaiak

2020. december 22. 09:04 | Kovács Dávid

A Békéscsabai KK 103-90-es vereséget szenvedett a Békési SZSK U23-as együttesétől a férfi NB II Keleti csoportjának hétfő esti mérkőzésén

A csabaiak a listavezető Nyíregyháza elleni vereséget követően a koronavírus-járvány miatt korábban elmaradt, békésiek elleni találkozójukat pótolták. Jancsika Árpád együttese nem kezdte jól a találkozót, védekezésben nem volt ellenszer a vendégek ellen. Bár Balog Lajos és Balog Vilmos csapata is az evangélikus sportcsarnokban edz, így ez a vendégség csak jelképes volt.

A Békés 34-20-as vezetéssel zárta az első negyed és ezt a különbséget gyakorlatilag a mérkőzés végéig is megőrizte. Sőt, a félidőre már tizennyolc egység volt a differencia, a hazaiak 60-42-es hátrányban fordultak a folytatásra. A harmadik negyedben sem sikerült a felzárkózás, így az utolsó tíz perc előtt szinte végleg eldőlt a találkozó. A záró etapot 28-19-re hozta a Csaba, de ez csak a szépítésre volt elég.

A Békés 103-90-es sikerrel javított a táblázaton, míg a Békéscsaba visszacsúszott a tabella 6. helyére és öt mérkőzés után negatív mérleggel áll.

- A játék minden elemében jobb volt nálunk az ellenfél, pár perces fellángolásaink voltak csak, amiket mindig gyorsan lehűtöttek. Csalódott vagyok, mert ennél sokkal jobb csapat vagyunk, a tudásunk felét sem mutattuk ezen az összecsapáson. Az eredmény még hízelgő is a szempontunkból, lehetett volna nagyobb különbség is. Nem bújhatok mindig a Covid miatti, másfél-két hónapos kihagyásokra, az emiatti erőnléti problémákra. Itt most mentális gondok vannak, ami abszolút az én felelősségem. Igyekszünk rendet tenni a fejekben, mert ez a csapat többre hivatott. A célunk változatlan, odaérni a bajnokság végén az elejére. Most nagyon mélyen vagyunk, de innen a legszebb felállni! Biztos vagyok benne, hogy a mérkőzés után az öltözőben elhangzottakat mindenki komolyan veszi és újra egy CSAPATKÉNT tudunk küzdeni 2021-ben - értékelt Jancsika Árpád a klub közösségi oldalán.

Az együttes január 10-én lép pályára újra a bajnokságban, amikor a DEAC Campusfesztivál lesz a vendég az evangélikus sportcsarnokban.

 

További programok »

FEL