Férfi NB I. B Zöld csoport - Rájátszás a 9-12. helyért- 2024/2025
Békéscsabai KK - PTE-PEAC 74 -86 (20-23, 24-21, 13-23, 17-19)
A mérkőzés elején mindkét csapat sok hibát vétett, majd az első negyed vége jobban alakult a vendégek számára és tíz perc után 23-20-ra vezettek. A második negyed elején fordított a házigazda és hét ponttal is ellépett ellenfelétől, azonban a nagy szünet előtt a pécsieknek sikerült az egyenlítés. A csapatok így 44-44-es döntetlennel mentek pihenőre.
A Pécs jobban kezdte harmadik negyet, hiszen az első támadásából átvette a vezetést, két perc után pedig már öt pont volt az előnye. A hazaiak a negyed közepén egyenlítettek, ekkor 55-55 volt az állás. A vendégek sebességet váltottak és tíz pontos előnyt építettek ki a játékrész végére, 57-67-es állással ért véget a harmadik negyed. Az utolsó játékrészben a PTE-PEAC együttese tovább növelte előnyét, így a hazaiak nem tudták szorossá tenni a mérkőzést. A baranyaiak végül tizenkét ponttal, 86-74-re diadalmaskodtak.
A rájátszás első fordulójában a pécsiek hazai pályán 113-72-re legyőzték a Békéscsabát. A pécsiek másodszor is győztek, ezzel 2-0-ra megnyerték a 9. helyért rendezett párharcot. A Baranya vármegyeiek ezúttal tartalékosabb csapattal érkeztek, míg a csabaiaknál elsősorban a fiatalok kaptak lehetőséget. A Békéscsabai KK 10. helyen fejezte be a szezont, így jövőre is az NB I/B Zöld csoportjában szerepelhet. A viharsarkiak augusztusban kezdik a felkészülést az új idényre.
MESTERMÉRLEG
Gura Norbert: Pécsre még úgy mentünk el múlt vasárnap, hogy tisztes helytállásal szerettük volna megnézni, mi van még bennünk a szezonban. Ott alapvetően nem sültek el jól a dolgok, a pécsiek nagyon ihletett formában játszottak. A mai mérkőzésre az volt a célom, hogy a fiataloknak minél több lehetőséget adjak és ez sikerült is. Ebből a szempontból elégedett vagyok a mai teljesítménnyel.
Kmezic Zoran: Két csonka csapat csapott össze ezen a mérkőzésen. Kicsit több szerencsénk volt, ezért meg tudtuk nyerni. Ezzel a meccsel le is zártuk a bajnokságot, elértük a célunkat, a biztos bennmaradást. A Békéscsabának is gratulálok, ők is elérték a kitűzött célt!