Korszerű és biztonságos - Hegesztő tanműhely nyílt Gyulán

2021. december 2. 13:55 | Erdei-Kovács Zsolt

Korszerű és biztonságos hegesztő tanműhely nyílt csütörtökön délelőtt Gyulán, a Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium területén. A legmodernebb eszközök beszerzését is magában foglaló, megközelítőleg 20 millió forint értékű beruházás saját erőből, külső források bevonása nélkül valósult meg.

A térség országgyűlési képviselője, dr. Kovács József az átadó ünnepségen korábbi élményeit idézte fel, majd aláhúzta, hogy a beruházást a piac hívta életre, mivel kiemelt igénnyel léptek fel.

– Szép és fontos szakma, szép és fontos hivatás, amiből hiány van, röviden így lehetne jellemezni a hegesztést – fogalmazta meg, kiegészítve, hogy ebben az oktatási intézményben hat különféle ágazat összesen 16 szakmája jelenik meg. A képviselő arról is szólt, hogy két személygépjárművet is átadnak, melyek az oktatási intézmény mindennapjait könnyítik meg.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket - Fotó: Fazekas Helga/Behir.hu

 

Simon István Tamás kérdésünkre először egy Deák Ferenchez köthető gondolatot idézett, mely szerint, ami egyszer elveszett a hadiszerencse folytán, az még visszaszerezhető, amíg nem mondunk le róla. A kancellár ezt követően megemlítette, hogy korábban volt már gépészeti képzés a gyulai szakképzési centrum elődintézményeiben, ami aztán egy időre megszűnt. Komoly előkészítő munka előzte meg a hegesztőképzés újraindítását, ami az utóbbi időszakban egyre erősödő piaci igényként fogalmazódott meg. A tanműhely megvalósítása több lépésben zajlott, az értéke megközelíti a 20 millió forintot.

Mint a kancellártól megtudtuk, külső forrás és bármi egyéb támogatás nélkül, a képzés finanszírozása tette lehetővé azt, hogy saját erőből valósítsanak meg egy ilyen volumenű beruházást. Nagy szó, hogy a személygépjárművek beszerzését is önerőből tudták megoldani, bár nyilvánvalóan több új autónak is hasznát tudnák venni, hiszen az intézmény autóparkja elavultnak tekinthető – tette hozzá Simon István Tamás.

Két személygépjárművet is átadtak, ami azért nagy szó, mert ezeknek a beszerzése is saját erőből valósult meg - Fotó: Erdei-Kovács Zsolt/Behir.hu

Czeglédiné Szappanos Anita kérdésünkre kifejtette, újabb örömteli mérföldkőhöz érkezett az intézmény, ugyanis néhány évvel ezelőtt adhatták át a szépészeti ágazatban meghatározó fodrászati tanműhelyt.

– Nagy örömünkre szolgál, hogy a fémipari képzésben résztvevő diákjaink végre birtokba vehetik a hegesztő tanműhelyt is – tette hozzá az igazgató, aki arra is kitért, hogy a hegesztőipari területen eddig is sokféle, az oktatást szolgáló eszköz állt rendelkezésre, azonban a munkaerőpiaci igények megkívánják a folytonos fejlesztést.

Olyan eszközöket szereztek be, amelyek bármely kis- és középvállalkozásnál megállják a helyüket – hangsúlyozta.

Czeglédiné Szappanos Anita azt is elmondta, hogy a tanműhely kivitelezését, felújítását az első, másod és harmadéves diákok bevonásával, hathatós segítségével sikerült megvalósítani.

– Büszkék vagyunk rájuk és biztosak vagyunk benne, hogy vigyáznak majd rá, hiszen részt vettek a megvalósításban és ez az ő munkájukat dicséri – foglalta össze az intézményvezető.

Járosi Pál szakoktató, amint éppen a Gyulai Hírlap munkatársának nyilatkozik - Fotó: Erdei-Kovács Zsolt/Behir.hu

 

Járosi Pál szakoktató, a tanműhely üzemeltetője szintén az örömét fejezte ki, és köszönetet mondott mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy végül elkészülhetett ez az oktatási egység.

Mindent a nulláról kellett kezdeni, a villamoshálózat, az elszívó rendszer, a fényvédő falakkal határolt munkaállások mind a korszerűséget és a biztonságot szolgálják – részletezte, kiemelve, hogy a tanulók a lehető legbiztonságosabb és legmodernebb környezetben, a legmodernebb eszközök használata mellett sajátíthatják el a hegesztéshez szükséges ismereteket. Rendelkezésre áll egy, az elméleti oktatásnak teret biztosító, kivetítővel és egyéb technikai eszközökkel felszerelt helyiség, valamint egy méretes konferenciaterem is. Az eszközbeszerzés nem állt meg, további fejlesztések várhatók – tette hozzá végül.

Galéria

További programok »

Gyula

Békés megyében is volt, aki már felvette a második ismétlőoltást

Az oltási akción túlmenően vasárnap is folytatódott az oltás Békés megyében a központi helyszíneken; öt vakcina közül lehet választani. Békéscsabán és a megye többi oltópontján továbbra is várták az oltatlanokat és azokat, akik már négy hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat.
2022. január 17. 12:22
FEL