Koronavírus miatt kerültek karanténba a budapesti táborozók Sarkadon

2020. július 26. 11:14 | behir.hu

Koronavírus-gyanú miatt karanténba kerültek táborozó gyerekek Sarkadon - számolt be az esetről az RTL Híradó. A budapesti általános iskolások egyik nevelője rosszul érezte magát, aztán kiderült, hogy az édesapjánál kimutatták a vírust.

Húsz éve minden évben Sarkadon rendezik a budapesti XVIII. kerületi általános iskolás felső tagozatos diákok vízi táborát. Ezúttal negyvenöt gyermek érkezett a román határmenti településre, akik az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium épületében töltötték el az egyhetes tábort, de külső helyszínekre is ellátogattak volna, erre azonban nem adódott lehetőség. Az egyik tanár koronavírus-fertőzésre gyanakodott, miután köhögni kezdett és hőemelkedése lett, a gyanú akkor erősödött fel benne, amikor csütörtökön kiderült, hogy az édesapja megfertőződött a vírussal.

Az érintett pedagógus és a szobatársa ezt követően haza utazott, hogy gyorsteszt alá vonják őket, mindeközben a budapesti és a sarkadi önkormányzat is megtette a szükséges óvintézkedéseket. A gyerekek emiatt a második teszteredményig karanténba kerültek, nem hagyhatták el a kollégium épületét, így addig beltéri programokat szerveztek a tábor vezetői, kerülve a személyes kontaktusokat. Egy szobában legfeljebb kettő-három fő tartózkodhatott. A szülőket arra kérték, hogy ne essenek kétségbe és ne utazzanak el a gyermekeikért, mert ha kiderül, hogy a tanár fertőzött, akkor minden családtagra két hét karantén várt volna. Ennek ellenére néhányan nem tettek eleget a kérésnek – tudta meg az RTL Híradó.

 

Kiderült, hogy a pedagógus nem fertőzött

 

A teszt negatív eredményt mutatott és második kivizsgálásra sincs szükség, így a gyermekek hétvégén hazautazhattak. A város végig segítette a táborozókat. Sarkad polgármestere a beol.hu megkeresésére hangsúlyozta: miután kapott egy listát, hogy mire lenne szükségük az önkéntes karanténba vonult táborozóknak, az önkormányzat a bevásárolt és személyes kontakt nélkül átadta a szükségleteket a gyerekeknek.

Amint értesültem arról, hogy koronavírus-gyanú miatt tesztelnek egy pedagógust, aki Sarkadon járt, azonnal felvettem a kapcsolatot a tábor szervezőjével, és tájékozódtam a valós helyzetről – mondta dr. Mokán István. A városvezető hozzátette: a tábor szervezőjének a Gyulai Tankerületi Központ is sok segítséget nyújtott, tekintettel arra, hogy eredetileg korábban ért volna véget a tábor, az önkéntes karantén miatt viszont egy nappal tovább tartózkodtak Sarkadon a fiatalok.

 

További programok »

FEL