– A Szent Dömötör Kórházlelkészi Szolgálat kötelékében minden kórháznak van egy-két munkatársa, akik a hét minden napján teljes állásban vagy részmunkaidőben szolgálnak – mondja dr. Daniné Kiss Beáta, aki 2019-ben a gyulai kórházban kezdte meg misszióját, illetve az utóbbi időkben a csabai intézményben is tevékenykedik. – Délelőttönként három-négy osztályra is fölmegyünk. Ilyenkor általában a főnővér vagy a személyzet segít, hogy hol, kit látogassunk meg, de a beszélgetés mindig a betegtől függ.
Szabadiné Stefanik Erzsébet hozzáfűzi, ha teheti, a midennapjait a reggeli misével kezdi, és a közösséggel elmondott rózsafüzér-ima után indul a betegeket látogatni. Sokszor tapasztalja, hogy az Úr oda vezeti, ahol a legnagyobb szükség van rá.
– Az egyik alkalommal véletlenül bementem egy szobába – folytatja –, ahol egy hölgy azt mondta, hogy nagyon izgul az eredményéért… Mire azt mondtam neki, „Tetszik látni, hogy mennyire figyel Önre az Úr, mert a sok beteg között éppen Önhöz küldött”. A beszélgetés megnyugtatóan hatott rá.
Dr. Daniné Kiss Beáta és Szabadiné Stefanik Erzsébet – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Bea elmondja, előfordul, néhányan eleinte tartózkodóan viselkednek velük, majd két-három alkalmat követően megnyílnak. – Van olyan is, – teszi hozzá –, hogy valaki azt kérdi, „Nem gond, hogy csak a Miatyánkot ismerem?” Mire azt válaszolom, „Miért lenne gond? Ha ezt tudjuk és hisszük, akkor egyáltalán nem az”.
– Tény, kellett egy kis idő, hogy megszokjanak bennünket, de most már örömmel fogadnak. Szépen elbeszélgetünk, többször úgy búcsúznak tőlünk, hogy „Jaj, de jó, hogy itt tetszettek lenni!”. Fontos, hogy a mi lelkünkben béke és személyes hit legyen, mely helyes ismereteken alapul – jegyzi meg Erzsébet.
Szigeti Antal szerint a lelkigondozás többet jelent, mint egy humanitárius szolgáltatás.
– Hívő emberek vagyunk, és hivatásunknak érezzük, hogy Isten szeretetét közvetítsük a betegek felé – fogalmaz. – Éreztetni akarjuk, hogy Isten ott van velük a betegségben, a szenvedésben, nem részvétlen bajaink iránt. Jézus egész élete arról tanúskodik, hogy mindenben hasonló lett hozzánk, a bűnt kivéve. Magára vette fájdalmainkat, szenvedéseinket egészen a kereszthalálig.
A betegség egyfajta kegyelmi állapot, amikor a lélekben felvetődnek egész lényünket meghatározó kérdések. Ezekre a kérdésekre próbálunk válaszolni a hit alapján. Nem kinyilatkoztatva, nem tolakodva, hanem együttérző szeretettel.
Szigeti Antal – Fotó: Such Tamás / behir.hu
Tisztában vagyunk vele, hogy nem mindenki igényli a jelenlétünket. Senkire nem erőltetjük rá magunkat. Vannak viszont betegek, akik igénylik az egyházunk szentségeit is, a szentgyónást, szentáldozást és a betegek kenetét. Régi keresztény környezetben – ahol a vallásosság sokkal nagyobb szerepet játszott, mint mostanság – magától értetődő volt, ha valaki súlyos beteg volt, akkor papot hívtak hozzá.
„Miért”? – teszi fel a kérdést, majd megválaszolja, „Mert hitünk szerint földi életünk után az Isten elé kerül a lelkünk, aki ítéletet mond felettünk. A pap Jézus nevében bocsát meg, oldoz fel bűneinktől. Nagy kegyelem, ha megtisztultan állhatunk az Úr elé.”
Azt követően elmond egy történetet: Egy 82 éves hívő asszonynál négy éve állapítottak meg nyirokcsomó rákot. Amikor ezt megtudta, fölkínálták neki a kemoterápiát, mire azt mondta, „Köszönöm szépen! Megéltem a koromat, elrendeztem a családomat, Isten kezébe teszem le a sorsomat. Nem kérek semmit.” Hazament. Négy éve motoros kocsival közlekedik, de nem a betegsége, hanem a gyöngesége miatt. Ő nem a halálra, hanem az örök életre készül.
– Amikor nagymamám érezte, hogy meg fog halni – folytatja –, azt mondta, „Menjetek a templomba. Csak az egyikőtök maradjon velem. Imádkozzatok! Vacsorát ne készítsetek. Én majd ott fönt fogok vacsorázni.” És aznap meg is halt.
Ennyit jelent a hit ereje.
***
December 19-én és 21-én este, a Páduai Szent Antal Társszékegyház Kórusa karácsonyi éneket adott elő a kórház több osztályán.
