Kolumbiai egyetemisták koncerteztek a katolikus nagytemplomban

2019. június 13. 18:26 | Kovács Andrea

Egy 30 fős kolumbiai delegáció érkezett Békéscsabára pünkösd hétfőn. A Bucaramanga Egyetem kórusa, a Coro Unab azért látogatott a megyeszékhelyre, hogy egy koncert részeként bemutassák országuk kultúráját és szépségét, valamint erősítsék a Kolumbia és Magyarország közötti kapcsolatot.

 

 

A kórus tagjai elsők között a Gál Ferenc Főiskola Gazdasági campusára látogatottak el Békéscsabán. A vendégek betekintést nyerhettek a főiskolások életébe, továbbá lehetőségük volt egy rögtönzött énekpróbára is. A kolumbiai kórus vezetője úgy fogalmazott: zenei sokszínűségükkel és előadásukkal közvetítik a világ felé országuk szépségét és kultúrájuk gazdagságát. A kórusnak többféle repertoárja van, például ázsiai, reneszánsz, kortárs, sok latin-amerikai és természetesen kolumbiai dalt adnak elő – tájékoztatott Rafael Angel Suescun Marino.

 

Fotó: Ujházi György

 

A campus-látogatást követően a vendégeket Nagy Ferenc fogadta a városháza dísztermében. Az alpolgármester elmondta, hogy a kolumbiai nagykövetség kereste fel a várost a diplomácia erősítésének érdekében. Hozzátette: a kórus koncertje kiváló alkalom a kulturális kapcsolat kialakítására. Békéscsabát az elsők között látogatták meg a kolumbiai vendégek és elmondták, hogy elsősorban a kulturális és sport kapcsolatokat szeretnék erősíteni a jövőben.

 

Fotó: Máthé Csongor

 

Magyarország kolumbiai nagykövetségének ügyvivője a fogadáson kifejtette: több okból is örömteli, hogy itt lehetnek Békéscsabán. Az egyik, hogy a követségük egyéves fennállása óta még nem volt lehetőségük a városba látogatni, a másik pedig az, hogy 2019-ben Kolumbia 200 éves függetlenségét ünneplik. "Ezen évforduló apropójából szeretnénk megmutatni a világnak azt, hogy a 200 éves köztársaság erős, gazdag kultúrával rendelkezik" - fogalmazott Duván Reynerio Ocampo Pinzon.

 

Fotó: Máthé Csongor

 

A harmincfős csapat szerda este a Páduai Szent Antal templomban adott koncertet, amely a látogatásuk legfőbb apropója volt. Az érdeklődőknek különleges és egyedülálló élményben lehetett részük. "Mindenkinek jó az, ha egy szép dolgot lát, hall és megtapasztal, mert ez belülről megtisztít és boldogabbá tesz bennünket. Ráadásul ma van a templom felszentelésének 109. évfordulója, így ezt is méltó módon ünnepelhetjük" – mondta el Szigeti Antal plébános.

A kolumbiai Coro Unab kórus folytatja tovább európai útját. Következő állomásuk Németország ezen belül München lesz, ahol újabb koncertet adnak majd.

További programok »

FEL