Krajcsovics Hajnalka, az est házigazdája fogadta a megjelenteket, mikörben a tárlat kurátora arról beszélt, hogy egy közös ismerős, Vágréti János festőművész által ismeri Amarillát, aki még kislány volt, amikor ő maga is segíteni járt a művészhez.
– Öröm számomra, hogy ismét egy városunkhoz kötődő, tehetséges és számomra nagyon kedves személyt sikerült meghívnunk – öntötte szavakba gondolatait Baji Miklós Zoltán.
Az eseményen köszöntőt mondott Varga Tamás, Békéscsaba kultúráért felelős alpolgármestere, aki bemutatta az alktotót, és művészeti pályáját, valamint kitért a művész békéscsabai kötődésére is.
– Tapasztalataim szerint a művészettörténeti és szellemtörténeti fogódzók idézgetése, a terminológia önkéntelen alkalmazása nem egyértelműen vezet a műalkotások megértéséhez, befogadásához. Egy művészetelméleti vagy filozófiai rendszer hozzáillesztése az érzékeinkkel megtapasztalható, tárgyiasságában létező műalkotáshoz hiányérzetet hagyhat bennünk, hiszen egy ilyen gondolattársítás, fogalmi megközelítés a legtöbb esetben csak érintőlegesen súrolja a festményt, amely nyilvánvalóan szenzuálisan megtapasztalható valóságunkban jött létre és próbál velünk kapcsolatba lépni. A teóriák absztrakt nyelvezete annyira eluralkodott, hogy érzésem szerint sok esetben gátolhat is a művek befogadásában. Ráadásul vizuális kultúránkban a minket körülvevő képek oly mértékben mediatizáltak, vagyis leginkább közvetítő médiumokon át jutnak el hozzánk, például az interneten, televízióban, albumok révén, hogy megcsappant a különböző médiumokban létező képek különbségei iránti érzékenységünk, a figyelem legtöbbször csak a kép nyújtotta látványig terjed, ez pedig tovább egyszerűsíti a képekről való tudásunkat. Pedig a különböző médiumokban rejlő érzéki különbségek felismerése elengedhetetlen a képeken keresztül feltárulkozó világ megértéséhez – fogalmazott Knyihár Amarilla.
Galéria
Paul Klee alkotói vallomásának sokat idézett részlete, miszerint: „A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz” Amarilla szellemi alapállása és festészete megértéséhez is kiindulópontul szolgálhat. Ez a közhelyként kezelt gondolat igencsak a múltba vezet vissza, ugyanakkor érvényessége, aktualitása tagadhatatlan. Napjainkban az efemer képek (értsd: gyorsan elévülő – a szerk.) iránti igény, illetve fogékonyság azt sejteti, hogy Klee mondatának jelentése nem igazán ivódott be a köztudatba, vagy elfelejtődött. Ezt bizonyítja a kultúránkra jellemző látvány-hajszolás, a művészeti színtereken is tapasztalható puszta látvány-reprodukálás, de a privát életünkben zajló felszínes képtermelés is. Elég, ha digitális képeink mennyiségére vagy a mobiltelefon és a kamera társításából következő képmániára gondolunk. Klee gondolatát érdemes tudatosítani magunkban, hiszen a körülöttünk lévő látvány komponált vagy dekomponált rögzítése, történjen az a fotó vagy a festészet eszközeivel, még nem a világ megjelenítése – részletezte nézeiteit az alkotó.
Knyihár Amarilla festészetében jelentős lépés azoknak a fiktív tereknek a megteremtése, melyek a kép síkján, a kép előtt álló néző valós terének meghosszabbításaiként működnek, s íly módon egy határozott befogadó-centrikusságról, a befogadó iránti figyelemről is vallanak. „Munkáim alakításában fontos szempont volt a kép terének érzékeltetése, fokozása, ezzel együtt a néző terének megnövelése, kibővítése a festészet illúzióteremtő eszközei által. Hogy a képek előtt állók megfeledkezzenek nézői mivoltukról, a képek résztvevőivé váljanak és gondolatban ezekben a terekben sétáljanak.” A festészet érzéki-dekoratív tendenciáinak és önmagát magyarázó, ön-reflexív kísérleteinek eredményei a nézőt játékba hívó módon épültek be ezekbe a festményekbe. A kétdimenziós képsíkon a fiktív, lehatárolhatatlan tér érzetét keltő, a nézőt bevonni igyekvő illuzionisztikus látvány rétege, illetve a képfelszínre a néző tekintetét visszarántó, a térillúzió ellenében a festménynek forma és szín, vászon és festék, vagyis tárgyi mivoltát hangsúlyozó horizontális és vertikális struktúrái játékosan váltogatják egymást a kép észlelése alatt, szinte ringatva a befogadót a képen keltett virtuális térmélység és a néző terében fizikailag létező képsík között.
Nagy Zopán, művészeti író, költő nyitotta meg hivatalosan az eseményt. Nyomatékosította, hogy évek óta kíséri figyelemmel az alkotó munkásságát, így volt alkalma megfigyelni a korszakonként változó stílusátmeneteket. A Kapocs című kiállításon közreműködött a Dobszerda együttes.
A kiállítást december 18-ig tekinthetik meg a művészetek kedvelői.
