Régóta megoldatlan, sajátos problémát sikerült orvosolnia a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének a horgásszá váláshoz kötelező tudáspróba, az állami horgászvizsga kapcsán. A Békés megyében felszentelt „zöldfülű” pecások talán legfélelmesebb vizsgapillanatai váltak ezáltal majdhogynem felhőtlenné.
A horgászvizsga kötelezettsége már az 1997-es halászati és horgászati törvény előtt is fennállt. A hatályos törvényi szabályozás szerint, aki egész évben, állami horgászjegy birtokában horgászni kíván és horgászvizsgát eddig nem tett, a letett vizsgát nem tudja igazolni, illetve nem tudja bemutatni korábbi érvényes állami horgászjegyét, annak állami horgászvizsgát kell tennie.
Az írásbeli és szóbeli részből álló horgászvizsgán a következő ismeretekről kell számot adni: a halgazdálkodási és halvédelmi jogszabályokról; a hazánkban élő halfajok meghatározásáról, főbb biológiai jellemzőiről; az alapvető horgászmódszerekről; a horgászzsákmánnyal való kíméletes bánásmódról; a vízparti és a csónakból történő horgászat legfontosabb biztonsági szabályairól; a halászati őrzés horgászokat érintő alapvető ismereteiről; a horgászattal kapcsolatos legfontosabb vízügyi, természet- és környezetvédelmi szabályokról; az egyesületi tagságból eredő jogokról és kötelezettségekről, a horgász szervezetek szerepéről; a horgászattal kapcsolatos helyszíni hatósági és rendészeti intézkedésekről; a horgászrendi szabályozások szerepéről, valamint a horgászetikáról.
E meglehetősen speciális ismeretek elsajátításához mindig is léteztek különféle tananyagok, jelenleg a NÉBIH Horgászvizsgára való felkészülést segítő tankönyv című kiadványa az erre vonatkozó hivatalos háttértár. Van azonban a horgászvizsgának, annak is szóbeli részének egy olyan ikonikus eleme, amelyre sosem lehetett tökéletes biztonsággal, „magolás” révén felkészülni. Ez pedig nem más, mint a halfelismerés.
Ahogy régen, alighanem a ma vizsgázó horgászjelöltek gyomra is akkor liftezik leginkább, amikor a szóbeli vizsgán, az eléjük tett fotók, élethű grafikák alapján kell felismerni azokat a halakat, amelyre a vizsgáztató rábök. A kezdő horgász azonban a halfelismerés terén természetszerűleg igen gyakorlatlan, mert a halak magabiztos meghatározásához minél több „élő” gyakorlat kell. Ezt az avatott horgászok zöme megerősítheti, illetve azt is, hogy több évtizedes horgászmúlttal is zavarba lehet jönni egy-egy olyan halacska esetében, amely sosem látott vendégként tűnik fel a horgon. Pláne egy olyan példány esetében, amelynél az egyébként jellemző szín, esetleg alak, némi rendhagyóságot mutat.
A magyar átlaghorgász talán ha egy tucat hazai halfajjal találkozik pályafutása alatt viszonylagos gyakorisággal. A magyar halfauna mintegy „kilencvenfős” táborának megismerése így csupán virtuális természetű marad a legtöbb pecásnak, azoknak meg abszolút, akik még csak várományosai a horgászvizsga-bizonyítványnak.
Az olyan karakteresebb kinézetű – és a horgon hétköznapibb – halak, mint a csuka, vagy a tükörponty fizimiskája, nyilván különösebb felkészülés nélkül is tévedhetetlenül beleivódik már egy gyermeki horgászlélek vizuális ismerettárába is, de mi a helyzet mondjuk egy sujtásos küsszel? Vagy egy lápi póccal? Nem beszélve a bagolykeszeg és a laposkeszeg megkülönböztetéséről. Fel lehet-e készülni egyáltalán fotók, rajzok alapján az egyes halfajok biztos felismerésére, a közeli halrokonok elkülönítésére?
A fajhatározók rajzai általában a tökéletes anatómiai küllem mellett fokozottan kihangsúlyozzák a jellemző faji bélyegeket, de ugyebár a horgász mindennel találkozhat a vízparton, csak rajzokkal nem. Persze „hús-vér” fotók egy-két kattintásra töménytelen mennyiségben állnak rendelkezésre az online térben egy-egy hal elemzésére, de ritka az olyan kép, ami fajhatározás szempontjából is tökéletes. A fények, színek játéka, a rejtőző, homályos, vagy éppen lemaradó részletek, a torzuló arányok csúnya dilemmák okozói lehetnek ha dönteni kell: ez most szimpla (fejes) domolykó avagy egy nyúldomolykó?
A szóbeli horgászvizsga halfelismerős része kapcsán a legfőbb probléma azonban még csak nem is ez. Ugyan otthon vizualizálható a NÉBIH-es fotómelléklet a halakról és az ilyen-olyan füzetecskék szürkeállományba égetett rajzaival akár álmodni is lehet, de a fentiek okán azonnal bukhat a dolog, ha a vizsgán már nem ugyanaz kép vagy grafika kerül a talán még halat sosem – vagy csak néhányat – fogó újonc elé.
Ezt az „anomáliát” oldottal fel egy bölcs elgondolással a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége. Saját szóbeli horgászvizsga segédanyagot rendelt az állami horgászvizsga tananyaghoz és ebben az évben már ennek alapján kéri számon a halak felismerését, illetve az egyes fajokhoz kötődő tudásanyagot. Magyarán a vizsgázó elé garantáltan az a vizuális tételanyag kerülhet, amely alapján felkészült.
A hazai halfauna zöméről – mintegy 73 fajról – készített vizsgalapok, a szokványos három tárgykör szerint csoportosítják a halakat: őshonos halfajok; védett halfajok; és idegenhonos, invazív halfajok. A Békés megyei horgászszövetség honlapján bárki számára elérhető képi-grafikai tananyagok mellé azok a tematika szerinti kérdéssorok is feltüntetésre kerültek, amely alapján az egyes fajokat – a felismerésen túl – jellemezni szükséges a szóbeli horgászvizsgán.
Békés megyében mintegy hat térségi horgászvizsga bizottság működik és az egységesség érdekében mindenhol ezt a segédanyagot vezetik be a szóbeli vizsgán. Kétségtelen, hogy a szövetségnek ezzel a lépéssel sikerült magabiztosabbá tennie a kezdő horgászok eleinte ugyancsak rögös utakon induló halfelismerési gyakorlatát.
