Kiszorítanák a génmódosított szóját a hazai fehérjetakarmányból

2017. október 19. 07:05 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Hároméves kutatás-fejlesztési program indul Magyarországon azért, hogy teljes egészében kiváltható legyen az importból származó génmódosított szója a hazai takarmányokból - jelentette be a földművelésügyi miniszter hétfőn. A tárcavezető fontosnak nevezte az alternatív takarmányok és takarmánynövények előállítását is. 

Fazekas Sándor elmondta, a program végső célja a GMO-mentes élelmiszerlánc kialakítása, ennek része a hároméves kutatás-fejlesztési terv, amelyre nyolcmilliárd forint fordítható majd. Kifejtette, Magyarországon az asztalra csak fenntartható módon megtermelt, biztonságos élelmiszerek kerülhetnek, amelyek előállítása során a biológiai sokféleséget is megőrzik. Ennek egyik alapfeltétele, hogy Magyarországon a lehető legnagyobb mennyiségben állítsanak elő génmódosított összetevőktől mentes élelmiszer alapanyagokat - emlékeztetett Fazekas Sándor írja a kormany.hu.

A most bejelentett Nemzeti Fehérjetakarmány Programban a borsóhoz és lucernához hasonló, alternatív fehérjenövények termesztését is támogatnák.

– Szeretnénk olyan kutatásokat és olyan fejlesztéseket is elvégezni, amelyek a most is meglévő alternatívnak tekinthető fehérjenövények hasznosítását növelnék, például takarmányborsóét. Emellett van jó néhány olyan növénykultúra  - akár a napraforgó vagy a kukorica - amely nagy tömegben áll rendelkezésre. Mindezek melléktermékének hasznosítását szintén szeretnénk ösztönözni a fehérjetakarmányozásban. Azokat a meglévő fehérjeforrásokat, amelyeket most nem használunk ki megfelelő mértékben, és amelyek magasabb mértékű, hatékonyabb felhasználásához kutatás-fejlesztési programokra van szükség, hogy a gyakorlatban is végezni tudjuk. Ezt szeretnénk ennek a programnak a segítségével megvalósítani - emelte ki a program kapcsán dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára a 7.Tv-nek adott telefonos interjújában.

Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a kutatás-fejlesztési tervnek köszönhetően jelentős eredmények várhatóak 4-5 éven belül, így folyamatosan kiszorítható hazánkból a génmódosított szója importja.

 

 

További programok »

FEL