Kiosztották a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetéseket

2023. október 5. 17:05 | Vincze Attila

A hagyományokhoz híven ezúttal is a Csabai Garabonciás Napok zárónapján adták át a Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetéseket. A díjakat idén Karácsony Zsolt Lajos mentálhigiénés szakember, valamint a Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület kapta.

A békéscsabai önkormányzat 2007-ben döntött a „Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetés alapításáról, amelyet azóta minden évben odaítél olyan személyeknek vagy szervezeteknek, amelyek sokat tettek a vármegyeszékhely fiataljaiért. Hagyományteremtően, 2011 óta az ország legnagyobb középiskolás rendezvényén, a Csabai Garabonciás Napok záróeseményén adják át az elismeréséket.

 

Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetésben részesült Karácsony Zsolt Lajos mentálhigiénés szakember

Karácsony Zsolt Lajos a Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezte kortárssegítő képzéseket vezette éveken át és segítette szupervízióval a diákok iskolai munkáját. Ma már az iskolai védőnőkkel, iskolai szociális segítőkkel és DÖK-segítő pedagógusokkal együttműködve középiskolákban szerveződnek kortárssegítő csoportok a szakember segítségével. 

A Békéscsabai Diákönkormányzat generációit képezte, készítette fel a Városi Ifjúsági Parlament szekcióvezetésére, ahol ő maga is éveken át vezetett önismereti témában szekciót, de a városi DÖK csapatépítéseinek is állandó trénere.

Karácsony Zsolt Lajos támogatja a felnőtteket is – mégpedig abban, hogy megtalálják azt a nyelvet, módszert, amivel érdemes odafordulni a fiatalokhoz, de a fiatalokat is segíti abban, hogy megértsék, elfogadják önmagukat és másokat.

Az ifjúsági munka minden szeletében ott van és képviseli a fiatalokat, kiáll érdekükben. Bekapcsolódott az ifjúsági koncepciók készítésének folyamatába a közösségi beszélgetések szereplőjeként, részt vesz az irányvonalak meghatározásában. A tavaly létrehozott Liget Ifjúsági Tér működésének egyik legaktívabb segítője.

A fiatalok iránti nyitottságával, szakmai hozzáértésével, támogató hozzáállásával biztos pontja lett a békéscsabai ifjúsági munkának és azoknak a hálózatoknak, amelyek a fiatalokkal, a lelki egészséggel foglalkoznak. Tevékenységét Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2023. évben a „Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetéssel ismeri el.

 

Békéscsaba Ifjúságáért kitüntetésben részesült a Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület

Az egyesület 1991 óta működik a városban, jelenleg mintegy 50 tagja van. A szervezet elmúlt 32 évét számtalan ifjúsági program és aktív fiatal jellemezte. Rendszeresen tartanak kötetlen bibliaórákat, ifjúsági- és sportklubot, de korábban szerveztek angol nyelvtanfolyamot, gitársulit, alkotóköröket, foltvarró klubot, segítő csoportokat, nyári táborokat, bel- és külföldi kirándulásokat.

Az egyesület által végzett ifjúsági munka legfőbb célja, hogy a keresztyén értékrend és üzenet ne csak az egyházközösség tagjaihoz, hanem a lehető legtöbb fiatalhoz is eljusson. leginkább a művészetek, az alkotás élménye, a zene és az irodalom eszközei által.

Néhány éve felmerült az igény az egyesület tagjaiban egy olyan helyre, ahol hétvégenként összejöhetnek, beszélgethetnek, szórakozhatnak. Ezt az igényt szeretnék kielégíteni a szombat esti klubokon, ahol a kulturált kikapcsolódás számtalan formája adatik meg a résztvevőknek a pingpongtól a kártya- és társasjátékozáson át egészen a gitározásig.

A Békéscsabai KIE egy olyan lelki közösség, ahová jó tartozni és ahol hasonló értékrendű fiatalok és felnőttek tudnak kikapcsolódni, feltöltődni a közösen megszerzett élményeken keresztül.

A Békéscsabán kifejtett három évtizedes minőségi, közösségépítő tevékenység és a városi ifjúság elkötelezett támogatásának elismeréseként a közgyűlés a Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület részére „Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetést adományozott. Az egyesületet a díjátadón Szák Kocsis Péter elnök és Szikora Mihályné, a Nyomkereső elnevezésű gyerekprogram munkaágvezetője képviselte.

Az elismeréseket az önkormányzat részéről Nagy Ferenc és Varga Tamás alpolgármesterek, valamint Szigeti Béla, a békéscsabai közgyűlés ifjúsági és sportbizottságának elnöke adta át a díjazottaknak. 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL