Feketéné Kovács Judit, a szervezet elnöke elmondta, az élet- és alapítványi tér egy fantasztikus összefogással jött létre, amelynek eredményeképpen augusztus 18-án meg is nyílhat a közösséget szolgáló „házikó”. Kiemelte, a Kapocs Közösségi Műhely egy olyan havi találkozássorozat, ahol a közösség tagjai saját álmaiknak és a közösségi lehetőségeiknek metszéspontját keresik. A műhelyben helye van a kérdéseknek, a formálódó ötleteknek és a közös ügyek iránti lelkesedésnek is. Hangsúlyozta, ide nem csak azokat az aktív, hozzájuk kapcsolódó személyeket hívják meg hétről-hétre, hanem bárhonnan érkezhetnek a közösség új tagjai.
– Abban szeretnék az alapítvánnyal segíteni őket, hogy megteremtjük a közösséget, segítséget nyújtunk nekik abban, hogy ne egyedül küzdjenek az álmaikért, hanem legyen egy hely, emberek, kapcsolódások, kapcsolatok, amelyekben megoszthatják, megbeszélhetik ötleteiket, ahol inspirálódhatnak és ennek köszönhetően lépéről lépésre akár egy olyat is alkothatunk, amely nem csupán egyéni, hanem helyi, közösségi szinten is értékes lehet – húzta alá Feketéné Kovács Judit.

A megnyitó után egy szűk körű beszélgetés indult el, amely elsősorban még az ismerkedésről szólt. A közösség tagjai megbeszélték az Életkapu őszi programjait és az egyéni, közösségi célokat is megfogalmazták.
– Beszélgetünk, ötletelünk, majd a következő alkalommal már tematikusabb gyakorlatokkal készülünk, olyan eszközökkel érkezünk a műhelybe, amelyek azt segíthetik elő, hogy egy ötletből egy magvalósult terv legyen – zárta a beszélgetést Feketéné Kovács Judit.

A Perinatális Alapítvány Kapocs Közösségi Házát megtalálják az érdeklődők a K. Schriffert utca 1. szám alatt, de felvetik a kapcsolatot az alapítvánnyal a szervezet közösségi oldalán is.