Kik nyerték idén a városi középiskolás csocsóversenyt?

2023. április 28. 11:23 | Such Tamás

Három év után ismét megrendezték a Békéscsabai Városi Középiskolás Csocsóversenyt a Csabagyöngyében. Ezúttal szerényebb létszámmal, a korábbi 30-hoz képest most csak 15 páros állt az asztalokhoz. Ám az, aki ott volt, az ott volt.

– Hogy hívnak?

– Emmának.

– És téged?

– Engem is.

– Ne már!

– De!

 

Erki Emma, Skorka Emma és Fekete Brigitta – Fotó: behir.hu/Such Tamás

(Erki Emma, Skorka Emma és Fekete Brigitta – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

 

Az Emmákkal a verseny előtt beszélgettem, akik egyértelműen nagyon feltűnő jelenségek voltak a szigorú urak közt. Elárulták, amikor beléptek a Casinóba, majdnem hazamentek, mert rajtuk kívül nem volt több lány a teremben. (Amúgy indult egy Brigi is.)  

– Amikor szerveztük a versenyt, sajnos nem figyeltünk arra, hogy április 27-e, csütörtök a lányok napja. A sulinkból is vagy 10 lány jött volna – mondta Földi Zsolt, a Viharsarki Csocsósok alapítója, a Nemes-Gészi matek tanára.

Hozzáfűzte, a versenyzőktől csupán annyit kért, hogy ne pörgessenek és játék közben ne nagyon hangoskodjanak. A délután két részből állt: a páros és az egyéni meccsekből. Párosban általában mindig többen neveznek, mert akkor megoszlik a felelősség.

– Megyei döntő nem lesz, de aki komolyabban szeretne foglalkozni a játékkal, azt nagyon szívesen várjuk a csocsósaink közé – tette hozzá.

 

Földi Zsolt – Fotó: behir.hu/Such Tamás

(Földi Zsolt – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

 

A VII. Békéscsabai Városi Középiskolás Csocsóverseny eredményei

Páros kategória:

1. Valach Viktor - Csányi Péter (Zwack-Keri) 9. évfolyam
2. Csizmadia Róbert - Bónus Kristóf (Nemes-Gészi) 9. évfolyam
3. Verók Csaba - Albert Ádám (Nemes-Gészi) 9. évfolyam
4. Makucza Olivér - Varró Máté (Nemes-Gészi) 11. évfolyam
5. Baráth Timóteus - Durkó Kristóf (Belvár) 9. évfolyam
5. Boldog Kristóf - Makai Márton (Nemes-Gészi) 10/9. évfolyam
5. Barbat-Lőrincz Dávid - Mihály Áron (Belvár) 9. évfolyam
5. Karancsi Máté - Németh Tamás (Eva gimi) 11. évfolyam
9. Csete Benjámin - Csikós Bence (Szegya/Közgé) 11/12. évfolyam
10. Skorka Emma - Erki Emma (Belvár) 11. évfolyam
11. Muszka Hunor - Lipták-Galló Mihály (Vízmű)
12. Czombos Balázs - Gyuricza Tamás (Nemes-Gészi) 9. évfolyam
13. Kovács Dominik - Hanyecz Benjámin (Nemes-Gészi/Vízmű) 10. évfolyam
14. Okány János - Barta Ádám (Belvár) 11. évfolyam
15. Szűcs Roland - Fekete Brigitta (Nemes-Gészi/Belvár) 11. évfolyam

 

Galéria


 
Egyéni kategória:

1. Makucza Olivér (Nemes-Gészi) 11. évfolyam
2. Csányi Péter (Zwack-Keri) 9. évfolyam
3. Valach Viktor (Zwack-Keri) 9. évfolyam
4. Boldog Kristóf (Nemes-Gészi) 10. évfolyam
5. Albert Ádám (Nemes-Gészi) 9. évfolyam
5. Varró Máté (Nemes-Gészi) 11. évfolyam
7. Makai Márton (Nemes-Gészi) 9. évfolyam
7. Bónus Kristóf (Nemes-Gészi) 9. évfolyam
9. Gyuricza Tamás (Nemes-Gészi) 9. évfolyam
9. Czombos Balázs (Nemes-Gészi) 9. évfolyam
9. Csete Bejnamin (Szegya) 11. évfolyam

 

VII. Békéscsabai Városi Középiskolás Csocsóverseny – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

FEL