A Döglött Patkányból a Game Pubba – e-sportolók közt a Viharsarki Csocsósok

2020. január 16. 19:03 | Such Tamás

A csapat tagsága teljesen átszövi Békés megyét, de a szálai Dévaványához vezethetők vissza. Ugyanis Földi Zsolt alapítóatya, jó 20 éve, Ványán, azaz a szülővárosában tette először asztalra az elképzelését. Közben húga, Nóra is csatlakozott ehhez a vagány csuklómozgásos kultúrához. Sőt!

Földi Nóri, úgy 15 éve még el sem érte az asztalt... s ma már mondhatni lepipálja a mesterét. Amúgy számtalanszor gurítanak párosban is. Legutóbb például bebronzultak az országos semi pro (fél-profi) kategóriában. Közben Zsolt, már jó néhány éve a békéscsabai Gésziben matematikát tanít, szimultán pedig a sulijában intézményesíttette a csocsót. Majd megyésítette, és hamarosan elkezdtek az országos bajnokságokon domborítani.

 

Viharsarki Csocsósok

Földi Zsolti épp egy cselt mutat

 

A napokban az új bázisukra, a Game Pubba látogattam el (előtte a Live Sport Pubban edzettek, amely leánykorában Döglött Patkány névre hallgatott), épp a védősoron való támadást gyakorolták.

– A versenyasztalok alapból magasabbak – mondta Zsolt –, mint a szimpla kocsmaiak, ezért is nehéz bevonzani az embereket ebbe a játékba. Ráadásul itt is, mint minden sportnál: akarat, kitartás és szorgalom nélkül a tehetség nagyon halovány fénycsík. Mi több, otthon rengeteget videózunk: többek között visszanézzük a meccseinket, hogy később csiszoljunk a hibáinkon.

Elmondása szerint a semi pro kategória teteje környékén tanyáznak, az országos ranglistán minden játékosuk top 100-as.

 

Galéria

 

– Többek között Dénes Benedek kétszeres nemzetközi junior páros bajnok – sorolta –, illetve egyszeres nemzetközi junior bajnok egyéniben. Börcsök Szabolcs egyszeres nemzetközi bajnok junior egyéni kategóriában. Kondor Ivett egyszeres nemzetközi junior bajnok párosban; illetve Ivett Nóra húgommal 2018-ban és 2019-ben is összetett magyar bajnokság 2., és 3. helyezettek lettek.

A legfrissebb eredmények: Kósa György és Szeverényi Dani semi pro kategóriában nyertek – amúgy ők régi motorosok.

 

Viharsarki Csocsósok

Alsó sor, balról: Diós Nobert (Békéscsaba), Jávorka Eliza (Nagyszénás), Földi Zsolt (Dévaványa/Békéscsaba), Kondor Ivett (Békécsaba), Knyihár János (Békéscsaba), Hegedűs Dániel (Gyula), Börcsök Szabolcs (Lencsési) és Boros Joakin (Békéscsaba)

 

És akik sajnos a legutóbb nem voltak ott az edzésen, de hogy kerek legyen a megyei térkép: Földi Nóra (Dévaványa), Kósa György (Mezőberény) és Szeverényi Dani (Békéscsaba)… igen, ő a nagy csabai hajszobrász – nagy előny számára, hogy kvázi naphosszat a csuklójával dolgozik.

Végül egy szolgálati: február 22-én, 10.00 órakor kezdődik a Game Pubban, a VII. Viharsarki Csocsó Liga 1. fordulója.
És ha valaki kedvet kapott a csocsózáshoz, íme, Földi Zsolti száma: (30) 395 6571

 

Viharsarki Csocsósok

 

 

További programok »

FEL