Kiégtek a kaszálók, bajban az állattartók

18:48 | Hegyi Boglárka

Az idei aszály minden eddiginél súlyosabban érinti a Békés vármegyei gazdálkodókat. A csapadékhiány miatt a kaszálók jelentős része teljesen kiégett, így a szálastakarmány-termés a megszokottnak csupán töredéke. A kialakult helyzet az állattartók számára komoly nehézségeket okozhat, hiszen a téli takarmány biztosítása jelentős többletköltséggel járhat.

Július elején a legtöbb gazdaságban javában zajlik a kaszálás és a bálázás, azonban idén sok helyen alig van mit betakarítani. A hónapok óta tartó csapadékhiány következtében a fűfélék idő előtt kiszáradtak, a növényzet fejlődése megállt, így a termés jelentősen elmarad a korábbi évek átlagától.

A gazdálkodók szerint normál időjárási körülmények között egy hektárról 10-12 darab, egyenként mintegy 250 kilogrammos körbálát lehet betakarítani. Az idei évben azonban sok területen mindössze két bála készül, ami jól mutatja az aszály okozta veszteség mértékét.

– A tavalyi évhez képest is rosszabb a helyzet. Ilyen kevés takarmányt még nagyon ritkán sikerült betakarítanunk. A hiányzó mennyiséget valószínűleg meg kell majd vásárolnunk, ami jelentős pluszköltséget jelent az állattartóknak – mondta Tóth Krisztián családi gazdálkodó.

Bár a betakarított takarmány minőségével nincs jelentős probléma, a mennyiségi hiány komoly kihívást jelent. Az állatok téli ellátásához szükséges szálastakarmány jelentős részét ugyanis ilyenkor kellene biztosítani, a kieső termést azonban már nem lehet pótolni a következő hónapokban.

Galéria

A gyulai határban készült képeken jól látható, hogy a rendsodró és a bálázó gépek a megszokottnál jóval kevesebb növényi anyagot tudtak összegyűjteni. A gazdák abban bíznak, hogy a következő hetekben érkező csapadék még javíthat valamelyest a helyzeten, ugyanakkor egyre többen attól tartanak, hogy az idei év a takarmánytermés szempontjából az elmúlt évek egyik legrosszabbja lesz.

Az aszály következményei így nemcsak a növénytermesztésben, hanem az állattenyésztésben is érezhetőek lesznek. A takarmányhiány miatt emelkedő költségek hosszabb távon a gazdaságok működésére is hatással lehetnek, ezért a gazdálkodók szerint minden kiadós esőnek óriási jelentősége lesz a következő időszakban.

További programok »

FEL