Kick-box edzőtáborban fejlesztették a tudásukat

2022. augusztus 19. 08:23 | behir.hu

Csongrád júliustól augusztus közepéig a hazai kick-box élet központjának számít. Számos egyesület tartott itt edzőtábort, például a Halker-Király Team csapata, a válogatott point-fighting csapat és női ökölvívó válogatott is.

Az orosházi Puravecz Péter mester irányította formagyakorlat-válogatott is itt keszült a WAKO Junior, Kadett és Gyermek Kick-box Világbajnokságra, amit szeptember végén, október elején rendeznek meg az olaszországi Jesolo-ban. A csapat egy intenzív, Gyopárosfürdőn megrendezett tábor után érkezett Csongrádra.

Puravecz mester elmondta, hogy nem csak a válogatott, de új, ismeretlen versenyzők is érkeztek. Úgy érzi, hogy formálódik a közösség, beszélgetnek, barátkoznak és tanácsot kérnek egymástól.

– Igazi csapatot alkotva utazhatunk ki a fontos világversenyekre. Jó a csapatszellem, a közösség – tette hozzá. Az edzővel, aki elkísérte a csapatot, jó összhangban vannak, így a szakmai munka elvégzése is könnyebb. 

A válogatott keret 25 fős, felnőtt válogatottakkal és a többi versenyzővel együtt harminc fős a formagyakorlatos létszám. A táborban 21-en vettek részt. A délelőtti edzések közösek voltak, délutánonként csoportbontással folyt a munka, mivel így lehetőség volt a hibák kijavítására. Az edző megosztotta, hogy a csapatok kialakítása, a csapat-formagyakorlatok gyakorlása került a középpontba. 

Nem csak a különböző szabályrendszerű versenyzők edzettek a tatamival és ringgel ellátott táborban, itt tartották az edzők és versenybírók továbbképzését és a bírói vizsgákat egyaránt. Az oktatást Szabó Gábor nemzetközi bíró, a Magyar Kick-box Szövetség Bírói Bizottságának vezetője és helyettese, a füzesgyarmati Gasparik Róbert mester tartotta. Mind az elméleti témák megtárgyalása, mind a  gyakorlatban történő bíráskodás jól szolgálta azt, hogy minél felkészültebb versenybírók bíráskodjanak, s a szintén képzettebb edzőkkel egyre sportszerűbb hangulat jellemezze a gyakran feszült és indulatos mérkőzéseket, versenyeket.

 

A kick-box versenybírói képzés vezetői: balról Szabó Gábor a Bírói Bizottság elnöke mellette helyettese, a füzesgyarmati Gasparik Róbert , WAKO nemzetközi versenybírók - forrás: Békés Megyei Harcművész Szövetség

A kick-box versenybírói képzés vezetői: balról Szabó Gábor a Bírói Bizottság elnöke mellette helyettese, a füzesgyarmati Gasparik Róbert , WAKO nemzetközi versenybírók - forrás: Békés Megyei Harcművész Szövetség

 

Király István mesteredző, a WAKO európai elnöke is ellátogatott a képzésre, és hangsúlyozta a versenybírók és edzők közötti kapcsolat javítását, amit kulcsfontosságúnak ítélt meg, mivel ez hosszú ideje megoldatlan probléma, hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Azonban ez valóban nagyon fontos egy olimpiai programba kerülésért küzdő sportág szempontjából. 

– Konstruktív lesz ennek a megbeszélése, s miután a WAKO európai elnöke kezdeményezte, szerintem lesz ebben a kérdésben megoldás – vélekedett.

A továbbképzést vezető Szabó Gábor megosztotta, hogy 24-en vettek részt a képzésen, ebből hét fő tett harmad osztályú bírói vizsgát, emellett érdeklődő edzők is érkeztek. Hozzátette, hogy a bírók szakosodása a vizsga után lehetséges, és ha gyakorlatot szereztek, akkor döntheti el mindenki, melyik szabályrendszerben szeretne majd bíráskodni. 

Beszámolt arról is, hogy a bírák képzésével kapcsolatosan nem lát gondot, de a vizsga utáni gyakorlat dönti majd el, hogy ki igazán alkalmas a pozícióra. A levizsgázottak, majd az utánpótlás korosztálynak szánt versenyeken szerheztnek tapasztalatot, ahol kezdő szintű versenyzők vannak, de ezt még fejlesztendő területnek tartja. 

Az elméleti oktatást Gasparik Róbert vezette.

– Mind a leendő versenyzők, mind a vizsgára készülők eléggé konstruktívak, igyekeznek, a szabályokat megérteni, törekvés van bennük a szabályok korrekt alkalmazására, de vannak vitás kérdések. Jelen esetben a tatamis, félerejű szabályrendszernél a leütés, kiütés  elbírálása okozott gondot. A képzés kétnapos, az első nap délelőtt és kora délután elméleti oktatáson vesznek részt a kollégák, ezután írásbeli vizsga következik. Másnap pedig a gyakorlati vizsga és az értékelés következik – mondta el. 

A napokban sikeres vizsgát tettek az új versenybírák: Schneider Adrienn, Brunner Boglárka, Galambos Kira, Mamedov Csaba, Horváth Richárd, Kulcsár Mário és Mónus Viktor is. 

További programok »

Sport

Újvárosban kezdi a Csaba a bajnokság záró szakaszát

A közel egy hónapos bajnoki szünetet követően szombaton a Dunaújváros otthonában lép pályára a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I-ben! Rácz Sándor együttese az utolsó előtti, 13. helyről várja a bajnokság utolsó szakaszát, a bennmaradáshoz pedig idegenbeli bravúrra is szüksége lesz a folytatásban.
13:50
FEL