Ki ajánl ennél többet? – Népszerű márkájú kerékpárokra lehet licitálni

2025. április 16. 10:50 | Gulyás Gergő

Békéscsaba polgármesteri hivatala árverésre írt ki több mint 50 kerékpárt, méghozzá a város területén korábban talált biciklikkel a főszerepben. 56 kerékpár vár arra, hogy új tulajdonosa kicsit (esetenként nagyon) rendbe hozza és egészséggel használja a folytatásban – olvasható a hivatal közleményében.

Az aukció helyszíne a Lencsési út 138. szám alatti (volt KISZ tábor) raktár lesz május 15-én, csütörtökön, 12 és 15 óra között, május 16-án, pénteken, 12 és 15 óra között, valamint május 17-én, szombaton, 9 és 12 óra között. A kerékpárokat a licitek megkezdése előtt szemügyre is lehet venni, méghozzá május 14-én, 9 és 12 óra között.

A talált tárgyakra vételi ajánlattétel írásban, ugyanezen időpontokban nyújtható be a helyszínen.

Az ajánlat beadásának módja: az ajánlatot borítékban kell elhelyezni, amit ezt követően le kell zárni, a borítékra rá kell írni a tárgy nyilvántartási számát vagy megnevezését.
Az ajánlott ár nem lehet kevesebb, mint a licit minimum értéke, az ajánlattétel licitlépcsője minimum 100 forint.

Az árverési tárgy azt a licitálót illeti, aki a legmagasabb vételárat ajánlotta.ű

Amennyiben többen tesznek azonos összegben legmagasabb ajánlatot egy tárgyra, abban az esetben az árverés eredménytelennek tekintendő. Ilyen esetben, későbbi időpontban új árverés írható ki.

Íme az árverésre bocsátott kerékpárok:

 

Sor szám Nyilvantartasi szám Megnevezés Licit min. értéke
1 11.1306/2025 Fehér sz. férfi Mountain bike kerékpár 500,- Ft
2 11.1307/2025 Fekete-bordó sz. női Koliken kerékpár 500,- Ft
3 11.1308/2025 Bordó sz. camping kerékpár 1.000,- Ft
4 11.1309/2025 Kék-fehér sz. női Schwinn Csepel kerékpár 500,- Ft
5 11.1310/2025 Kék-lila sz. Camping kerékpár 500,- Ft
6 11.1311/2025 Fekete sz. női Schwinn Csepel Budapest 2.000,- Ft
7 11.1312/2025 Kék-fehér sz. férfi Mountain bike, Biketek kerékpár 5.000,- Ft
8 11.1313/2025 Sötétzöld sz. női városi Tira kerékpár 500,- Ft
9 11.1314/2025 Fekete sz. női Tira, tandem kerékpár 500,- Ft
10 11.1315/2025 Piros sz. női Superbike, Oregon mountain bike 500,- Ft
11 11.1316/2025 Mustársárga női Schwinn Csepel Budapest kerékpár 500,- Ft
12 11.1317/2025 Ezüst-bordó sz. női Speed Limit Kormoran kerékpár 500,- Ft
13 11.1318/2025 Grafitszürke sz. női Niketek kerékpár 500,- Ft
15 11.1319/2025 Szürke sz. női Schwinn Csepel Budapest kerékpár 500,- Ft
16 11.1320/2025 Lila sz. női Schwinn Csepel Tuning kerékpár 500,- Ft
17 11.1322/2025 Világoskék sz. női Schwinn Csepel kerékpár 500,- Ft
18 11.1321/2025 Fekete sz. férfi Outdoor, Cruser kerékpár 500,- Ft
19 11.1323/2025 Fekete sz. Bike Boss gyermek kerékpár 1.500,- Ft
22 11.1324/2025 Szürke sz. női Speeds GTX kerékpár B 500,- Ft
23 11.1325/2025 Fekete sz. női városi kerékpár 500,- Ft
24 11.1326/2025 Bordó sz. női városi kerékpár 500,- Ft
25 11.1327/2025 Kék-fehér sz. férfi Kynast kerékpár 500,- Ft
26 11.1328/2025 Kék sz. Capriolo Cross Contry MTB kerékpár 500,- Ft
27 11.1329/2025 Piros sz. női Cruser kerékpár 2.500,- Ft
28 11.1330/2025 Fekete-zöld sz. férfi Puch városi 500,- Ft
29 11.1331/2025 Sötétzöld sz. sport városi kerékpár 2.000,- Ft
31 11.1332/2025 Ezüst sz. Schwinn Csepel Camping kerékpár 500,- Ft
32 11.1333/2025 Ezüst sz. férfi Wheeler 6700 kerékpár 5.000,- Ft
34 11.1334/2025 Ezüst sz. BTWIN MTB kerékpár 500,- Ft
35 11.1335/2025 Fekete-zöld sz. MTB kerékpár 500,- Ft
37 11.1336/2025 Kék sz. Fischer városi férfi kerékpár 500,- Ft
38 11.1337/2025 Ezüst-sötétszürke sz. Kalkhoff Exclisive kerékpár 500,- Ft
39 11.1338/2025 Bordó sz. Mira Strone női kerékpár 1.500,- Ft
40 11.1339/2025 Szürke sz. Dride, MTB férfi kerékpár 500,- Ft
42 11.1340/2025 Kék sz. Schwinn Csepel női kerékpár 500,- Ft
43 11.1341/2025 Fehér sz. ismeretlen típusú férfi kerékpár 500,- Ft
44 11.1342/2025 Bordó sz. Schwinn Csepel Budapest női kerékpár 2.000,- Ft
45 11.1343/2025 Fekete sz. Navarra Venice férfi kerékpár 1.000,- Ft
46 11.1344/2025 Zöld sz. Balence Cobra gyermek kerékpár 500,- Ft
47 11.1345/2025 Szürke női sz. ismeretlen típusú kerékpár 500,- Ft
48 11.1346/2025 Fekete-szürke sz. Sixteam Maverisk férfi kerékpár 500,- Ft
49 11.1347/2025 Fekete-ezüst sz. Cougar Sprint MTB kerékpár 500,- Ft
50 11.1348/2025 Narancssárga sz. törött vázú női kerékpár 500,- Ft
51 11.1349/2025 Fekete sz. Koliken Cross kerékpár 5.000,- Ft
52 11.1351/2025 Szürke-piros sz. férfi Rock Machine kerékpár 3.000,- Ft
53 11.1352/2025 Kék sz. Schwinn Csepel női kerékpár 500,- Ft
54 11.1353/2025 Lila sz. Schwinn Csepel női kerékpár 500,- Ft
55 11.1354/2025 Szürke sz. Hauser női kerékpár 500,- Ft
56 11.1355/2025 Világoskék sz. Schwinn Csepel női kerékpár 500,- Ft
57 11.1356/2025 Piros sz. X-Fact első kerék nélküli kerékpár 100,- Ft
58 11.1358/2025 Szürke sz. Galaxy feliratú férfi kerékpár 500,- Ft
59 11.1359/2025 Kék sz. Evolution Fully X1 gyerek kerékpár 500,- Ft
60 11.1360/2025 Bordó-fekete sz. City Bike Simple női kerékpár 500,- Ft
61 11.1361/2025 Sötétkék sz. Koliken női kerékpár 500,- Ft
62 11.1362/2025 Bordó sz. rozsdás női kerékpár 100,- Ft
63 11.1363/2025 Sötétzöld sz. női kerékpár 100,- Ft

 

Forrás: Békéscsaba Megyei Jogú Város Facebook oldala

 

 
 
 

További programok »

Friss hírek

Győzött utolsó hazai mérkőzésén a Békés

A PV-CENTRAL Békési FKC 29–28-ra nyert a Ceglédi KK ellen a férfi kézilabda NB I/B utolsó előtti, 29. fordulójában, szombaton. Cifra Tibor csapata ezzel már biztos, hogy az 5. helynél már nem végez rosszabb pozícióban a szezon végén.
11:16
FEL