Kézilabda: Veszprémi szélső érkezik Orosházára

2017. május 19. 19:11 | Kovács Dávid

Balkezes szélsőjátékos érkezik a nyáron Orosházára. A 23 esztendős Gyene Norbert a Telekom Veszprém együttesétől igazolt a viharsarki együtteshez, szerződése két évre szól – számolt be a klub honlapja.

A Veszprém saját nevelésű játékosa végigjárta klubjának utánpótlás csapatait, 2013 őszén pedig már az NB I-ben, a felnőttek között kapott lehetőséget, sőt, a Bajnokok Ligájában is gólokkal mutatkozott be. 2014-ben a PLER-Budapest együtteséhez, onnan pedig a Balatonfüredhez szerződött, ahol a 2015/16-os szezonban A fiatalé játékos harmincegy bajnoki találkozón 54 gólt szerzett. 2016 nyarán tért vissza nevelőegyesületéhez, ahol eddig ebben a szezonban négy élvonalbeli mérkőzésen szerepelt és öt alkalommal volt eredményes. A Veszprém NB I/B-s gárdájában alapembernek számít, ott tizennyolc meccsen 61 gólt lőtt.

Gyene Norbert sokszoros ifjúsági- és junior magyar válogatott sportoló, de strandkézilabdában is otthonosan mozog, junior Európa-bajnok és ifjúsági EB-bronzérmes, az év ifjúsági játékosának is megválasztották.

További programok »

FEL