Kézilabda: Sándor Réka profi szerződést kapott Békéscsabán

2024. július 16. 10:29 | Kovács Dávid

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE csapata 2025. június 30-ig érvényes szerződést kötött a fiatal irányítóval – jelentette be a klub kedden.

Sándor Réka 2020-ban érkezett Békéscsabára. Réka az elmúlt időszakban a serdülő és az ifjúsági korosztályos csapataink stabil tagja volt, és a tavalyi évben csatlakozott a felnőtt kerethez.

A 2005-ös születésű játékos az előző szezonban hét találkozón volt az NB I-es keret tagja, a februári Ferencváros elleni idegenbeli mérkőzésen pedig első élvonalbeli gólját is megszerezte.

– Nagyon örülök, hogy Békéscsabán köthettem meg az első profi szerződésemet. Elsősorban a fejlődésemre szeretnék koncentrálni és minél többet tanulni a tapasztalt csapattársaimtól. A célom az, hogy minél több játékpercet tudjak kiharcolni magamnak. Már nagyon várom, hogy elkezdődjön a szezon – nyilatkozta az irányító a szerződés aláírását követően.

 

További programok »

Sport

Kiütéses sikerrel lépett a bajnokság élére a gyulai focicsapat

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Sándorfalvi SK együttesét látta vendégül az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A fürdővárosi gárda ellentmondást nem tűrve söpörte be második sikerét, amellyel a liga élére is állt.
2026. augusztus 10. 18:03
FEL