A mérkőzés első gólját a lila mezes Békéscsaba szerezte Sara Sablic révén, 1–0. A vendégek Akiyama Natsumi révén gyorsan egyenlítettek. Az első tíz perc szorosan alakult, hiszen Ivana Djatevska góljánál 3–3-at mutatott az eredményjelző. Negyedóra játék után továbbra is döntetlen volt az állás, 5–5. Innen a szombathelyiek átvették a mérkőzés irányítását és egy 3–0-s sorozattal 5–8-ra vezettek. A 21. percben már négy gól volt a csapatok közötti különbség, amikor Natsumi dobott gólt, 7–11. A Békéscsaba Marija Lanistanin góljával három gólra zárkózott, ekkor Herbert Gábor időt kért. Az utolsó öt percben az Előre jobban kézilabdázott és a végére egy gólra faragta a hátrányát. A szünetben 14–15 volt az állás.
A Békéscsaba szoros második félidőben kiharcolta a pontszerzést
A második félidőt Pődör Rebeka nyitotta egy góllal, amire Mariana Lopes válaszolt, 15–14. A vendégeknél Kulcsár Dorottyát kettő percre kiállították, a Csaba pedig Lopes révén hétméteresből egyenlített, 16–16. Az emberelőnyt nemigazán tudta kihasználni a hazai csapat, ráadásul Horváth Grétát is kiállították kettő percre, majd Aranyi Vivien is hasonló sorsra jutott. A lilák egy percig kettő emberhátrányban voltak, de szerencséjükre ebben az időszakban csak két Pődör büntető gól született, 16–18.
A Békéscsaba végül a 39. percben egyenlített Bencsik Bojána révén, 19–19. A következő öt percben a Szombathely jobban védekezett és támadott, így újra elhúzott három góllal. Az 51. percben a hazaiaknál egy óriási helyzet adódott az egyenlítésre, de Borbély Márta 20 méterről nem találta el az üres kaput, ezzel szemben Pődör Rebeka betalált és visszaállította a két gólos különbséget, 23–25. A Békéscsaba megkezdte a felzárkózást és az utolsó két percre egy gólos hátrányban 25–26-os állásnál fordult. Fél perccel a vége előtt az Előre kivédekezett egy vendégakciót, Herbert mester pedig időt kért. A Csaba az utolsó másodpercekig lejátszotta az akcióját és Marija Lanistanin révén egyenlített és beállította a 26–26-os végeredményt.
A Békéscsaba a pontszerzéssel maradt a 12. helyen 8 egységgel, miután megelőzte a 7 pontos Alba Fehérvár együttesét. A fordulóban a közvetlen rivális Dunaújváros 36–30-ra legyőzte az MTK-t a kiesési rangadón ezzel fellépett a 10. helyre. A Szombathely továbbra is ötödik. Az Előre legközelebb kedden lép pályára hazai pályán a második Győri Audi ETO KC ellen.
MESTERMÉRLEG
Olsen Bo Rudgaard: – Nehéz mérkőzés volt, sok egy az egy elleni szituációval. Javulnunk kell 6 az 5 elleni játékban és védekezésben. Nyerhettünk, de ugyanakkor veszíthettünk is volna. Az utolsó percben még egy góllal vezettünk, így csalódottak vagyunk.
Herbert Gábor: – Gratulálok mindkét csapatnak, összességében igazságos döntetlen született. Szerintem megérdemeltünk egy pontot még akkor is, ha az ellenfél csalódott amiatt, mert az utolsó másodpercekben egyenlítettünk. Szakmailag nemigazán szeretném értékelni a mérkőzést, mert vajmi kevés közöm van hozzá, ez a csapat és az elődöm érdeme. Az elmúlt két három napban próbáltam kis hitet hozni és biztatni a lányokat, illetve mondtam nekik higgyék el, képesek kézilabdázni. Az a csapat, amelynek nincs tartása az mínusz négy után elveszett volna. Félig üres a pohár, mert végig mi futottunk az eredmény után és gyermeteg hibákat is elkövettünk.