Kézilabda: Kiesett a Budaörs, jövőre is első osztályban az Előre NKSE

2019. május 10. 07:22 | Kovács Dávid

A Vác egy góllal legyőzte a Budaörsöt a női élvonal csütörtöki találkozóján, így a Pest megyei csapat búcsúzott az első osztálytól. A 12. helyen álló Békéscsaba az utolsó két mérkőzés eredményétől függetlenül biztosította helyét az NB I-ben.

A budaörsiek egy győzelemmel pontszámban utolérhették volna a csabai csapatot és mindent meg is tettek a diadalért. A találkozó 56. percében 29-28-ra vezettek, ekkor álltak először jobban ellenfelüknél. Ezt követően azonban már nem találtak a kapuba, a Vác pedig fordított és 30-29-re győzött

A Budaörs maradt 8 pontos a tabellán, míg a Békéscsaba 10 egységgel áll. A Pest megyeieknek azonban már csak egy mérkőzésük van hátra, a lilák pedig jobbak az egymás elleni eredményeket tekintve. Ősszel a városi sportcsarnokban 31-29-es, februárban Budaörsön pedig 35-25-ös csabai siker született.

A csabaiak így már szinte tét nélkül játszhatnak péntek este a Mosonmagyaróvár otthonában, majd a záró fordulóban, az Alba Fehérvár ellen hazai pályán.

 

További programok »

FEL