A Magyar Kupa négyesdöntőt beharangozó eseményt a Magyar Röplabda Szövetség elnöke nyitotta meg Vatai Gabriella elmondta, a DVTK Aréna új helyszínt ad a döntőknek és a bronzmeccseknek, ami külön öröm számára. Ezen kívül megköszönte a Dorkónak az évek óta tartó bizalmat és együttműködést, majd megígérte, hogy a szervezés és a körítés az eddigi sikeres négyes döntőjét fogja idézni, hiszen „Bajnokok Ligája-szintű rendezés lesz, ami a sportolók számára is felemelő lehet”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Miskolc városával megkötött egyezség révén akik jeggyel rendelkeznek, azok ingyen használhatják a helyi tömegközlekedést.
Édl Román, a Dorko ügyvezetője kiemelte, hogy néhány évvel ezelőtt őt is rabul ejtette a röplabda és a sportággal járó izgalom, míg Szabó Tamás, a DVTK főtitkára arról beszélt, hogy szeretné, ha a klubon belül a röplabda elérné a labdarúgás és a kosárlabda szintjét, az MRSZ-nek pedig köszöni a lehetőséget, hogy egy ilyen nívós eseményt láthatnak vendégül.
A BRSE-t képviselő Kertész Petra szerint ugyan csalódottak voltak a Kaposvár elleni sikertelen elődöntő után, de nem volt idő a búslakodásra, azóta pedig ugyanakkora elánnal készülnek és azért is szeretnének nyerni, mert az még nagyobb lendületet adhat a szezon hátralévő részére. Tudja, hogy mennyit számít a napi forma, de abban is biztos, hogy minden csapat rengeteget fog készülni.
A Fatum-Nyíregyháza csapatkapitánya, Tóth Fruzsina elmondta, gőzerővel dolgoznak, miután egy szoros meccsen lezárták az Extraliga-negyeddöntőt. Tudja, hogy nehéz és szoros meccseket is meg tudnak nyerni, és szerinte verhető lesz a Békéscsaba vasárnap. A játékosok és a csapat egyben van náluk, ezért reméli, hogy ki tudják hozni magukból a maximumot és éremmel térhetnek haza.
A DRK Magyar Kupa Döntő női bronzmérkőzése vasárnap 13 órakor kezdődik a DVTK Arénában, a fináléban 16 órakor indul útjára a labda a címvédő Vasas Óbuda és a KNRC között.
DRK MAGYAR KUPA DÖNTŐ
MISKOLC, DVTK ARÉNA
FÉRFIAK
Március 8. (szombat)
Bronzmérkőzés
13.00 Kecskemét RC–Pénzügyőr SE
Döntő
16.00 GreenPlan-Vegyész RC Kazincbarcika–MÁV Előre Foxconn
NŐK
Március 9. (vasárnap)
Bronzmérkőzés
13.00 MBH-Békéscsaba–Fatum-Nyíregyháza
Döntő
16.00 Vasas Óbuda–Kaposvári NRC